Állomásokon vadászott áldozataira egy gyöngyösi rabló

Vágólapra másolva!
Több mint 10 év börtön várhat arra a gyöngyösi férfira, aki néhány hét alatt alatt több várakozót is kirabolt helyi vasútállomásokon.
Vágólapra másolva!

A férfi nyáron egy gyöngyösi vasútállomás átjárójában cigarettát kért két idegentől. Egyikük adott neki egy szálat, azonban a férfi nem érte be ennyivel. A férfi a nála lévő tüskés, 1 méteres, a végén inggel becsavart

bottal fenyegetni kezdte őket, és még több cigarettát, pénzt és telefont követelt tőlük. Végül két doboz cigarettát és 2.500 forintot sikerült erőszakkal megszereznie.

Kevesebb mint egy hónappal később a férfi hajnalban a másik gyöngyösi vasútállomáson odament egy padon ülő férfihoz, és

felajánlotta neki egy nő szolgáltatásait 3.000 forintért, melyet a férfi visszautasított.

A férfi azonban ebbe nem nyugodott bele, később visszament, és pénzt, illetve telefont kért tőle. Mivel a férfi ez alkalommal sem járt sikerrel, harmadjára már erőszakkal közeledett felé:

nyakánál fogva a földre rántotta, és vonszolni kezdte. A férfi erre megijedt, és átadta a nála lévő 600 forintot.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség a különös és többszörös visszaeső férfi ellen rablások miatt emelt vádat,

11 év börtönt javasolt vele szemben abban az esetben, ha beismerő vallomást tesz,

és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

A férfi letartóztatásban várja a bíróság előkészítő ülését.

Forrás: Ügyészség