Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a BorsodChemet birtokló Wanhua szerepét a magyar gazdaság növekedésének fenntartásában

Vágólapra másolva!
Nagyra becsüljük a BorsodChemet birtokló Wanhua szerepét a magyar gazdaság növekedésének fenntartásában, és folytatjuk az egyeztetéseket arról, hogy ez a szerep hogyan lehet még jelentősebb a jövőben - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A miniszter bejegyzésében emlékeztetett rá: a Wanhua kínai vállalat 13 éve működik együtt Magyarországgal, amióta a kínai óriásvállalat megvette a BorsodChemet.

Kazincbarcikán és környékén immáron 3200 embert foglalkoztatnak a vegyipar több szegmensében. Az Európai Unió és a világpiac éllovasaihoz tartoznak, és mivel a Wanhua kifejezetten elégedett a magyarországi működési körülményekkel, ezért folyamatosan növelik itteni kapacitásaikat

 - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter tavaly kijelentette, hogy Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává. A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2022-ben rekordot döntött.