Szabadnapos rendőr vetett véget egy bedrogozott ámokfutó fegyveres támadásának Rákosmentén

Vágólapra másolva!
Bódultan sétált az utcán egy férfi a XVII. kerületben, majd minden előzmény nélkül rátámadt egy fiatal párra, melynek során gáz-riasztó fegyvert vett elő, és rálőtt a pár női tagjára, ám előtte még a férfit megrugdosta. A támadót végül egy szabadnapos rendőr fékezte meg.
Vágólapra másolva!

A férfi 2021. július 4-én este bedrogozva sétált a XVII. kerületben, amikor szembe jött vele egy fiatal nő és egy férfi. A férfi utánuk fordult, és követni kezdte őket, amit a fiatalok észleltek, és megpróbáltak kitérni az útjából. A férfi azonban hirtelen 

futni kezdett feléjük, miközben azt kiabálta, hogy beszóltak neki, és megbántották.

 A fiatalok próbálták megnyugtatni a férfit, és meggyőzni arról, hogy nem mondtak neki semmit, a drogos férfit azonban nem lehetett jobb lelátásra bírni, rátámadt a fiatal párra. 

Először megrúgta a férfit, majd elővett a ruhájából egy engedély nélkül tartott gáz-riasztópisztolyt amit a nő mellkasától körülbelül 40 centire elsütött. Ezután a nyakánál fogva megragadta a nőt, a földre lökte és leszorította.

 A fiatal férfi társa védelme érdekében ököllel arcon ütötte a támadót, aki végül elengedte a nőt. A pár ekkor menekülni kezdett a támadó elől, akit ekkor 

egy szabadnapos rendőr feltartóztatott, és a kollégái kiérkezéséig visszatartott.

 

A X. és XVII. Kerületi Ügyészség a 32 éves férfival szemben fegyveres garázdaság miatt emelt vádat, és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolta.

Szintén gáz-riasztó fegyverrel támadt Budapesten több nőre is két fiatal,  egy férfi pedig így próbálta kierőszakolni munkabérét ismerősétől, holott a felújítást csak félig végezte el. Egy karancslapujtői fiatal nőismerősére lőtt riasztópisztollyal, Dunaharasztin pedig egy rabló dohányboltot próbált kirabolni egy ilyen fegyver segítségével.