Simicskó István: A KDNP támogatja Sulyok Tamás államfővé választását

sulyoktamás, Sulyok Tamás
Sulyok Tamás.
Fotó: Bach Pekáry Máté
Vágólapra másolva!
Bölcs döntésnek tartja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, hogy a miniszterelnök az Alkotmánybíróság (AB) elnökét javasolta köztársasági elnöknek. Simicskó István az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában megerősítette: a frakciója egyhangúlag támogatja Sulyok Tamást.
Vágólapra másolva!

A bizalom megvan iránta, biztos vagyok benne, hogy jó köztársasági elnök lesz

 - hangoztatta a frakcióvezető, megjegyezve, hogy reményei szerint az új köztársasági elnök mielőbb megkezdheti munkáját.

Szigorítások várhatóak

Szándék és a társadalmi elvárás is, hogy tovább szigorítsuk a gyermekvédelmi törvényeket

 - emelte ki a politikus. Mint mondta, a kormány célja a családok támogatása, mert a gyermekek jelentik a jövőt. Ugyanakkor a rendszerváltás óta kevésbé kerültek a figyelem középpontjába azok a gyermekek, akik nem családban élnek. Éppen ezért most itt az ideje, hogy ezt a területet is átvilágítsa a kormány és szigorítsa a törvényeket - jelentette ki.

Ne legyen lehetőség szabadlábra helyezésre ilyen bűncselekményeknél, ne kaphassanak kegyelmet és soha többé ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt azok, akik gyermekek sérelmére követnek el szexuális bűncselekményeket!

 - hangsúlyozta. Meglátjuk, hogy a baloldali pártok megszavazzák-e a szigorítást - jegyezte meg.

Fidesz-KDNP tájékoztató, Esztergom, Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezető, sajtótájékoztató, esztergomi kihelyezett frakcióülésének szünete, 2023. 09. 21.
Simicskó István és Kocsis Máté sajtótájékóztatót tart a Fidesz esztergomi kihelyezett frakcióülésének szünetében 2023. szeptember 21-én 
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo 

Készül a Fidesz-KDNP EP-listája

Az EP-választások kapcsán közölte, hogy a Fidesz-KDNP közös listája hamarosan elkészül, a KDNP támogatja, hogy a listán Hölvényi György (KDNP) szerepeljen. Hozzátette, a párt elképzelése, hogy a politikus továbbra is az Európai Néppártban képviseli a kereszténydemokrácia értékeit.

Fontos, hogy Európa visszatérjen a keresztény gyökerekhez, és jelentős változás következzen be az Európai Unió vezetésében 

- mondta Simicskó István. Közölte: a KDNP üdvözli a svéd miniszterelnök pénteki magyarországi látogatását, bizakodóan tekintenek a magyar kormányfővel történő tárgyalásra.

Zöld út a svédek NATO-csatlakozása előtt

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Simicskó István emlékeztetett, hogy Svédország korábban lejárató, rosszindulatú képet kialakító filmet forgatott Magyarországról és a baloldali politikusaik is ennek szellemében nyilatkoztok.

Hosszas munka árán sikerült meggyőzni a svéd politikai elitet, hogy ezen változtatni kell

 - mondta a kormánypárti politikus. Úgy fogalmazott, a svéd miniszterelnök látogatása a "gesztusdiplomácia azon szintje", amelynek eredményeként jó katonai és jó baráti együttműködés alakulhat ki a két ország között. "Ha egy szövetségben együtt akarunk dolgozni, akkor szükség van arra, hogy tisztelettel tekintsenek ránk, mint ahogyan Magyarország is megadja a tiszteletet minden országnak" - hangsúlyozta.

Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a svéd haderő korszerű eszközökkel és erős hadsereggel rendelkezik, a mintegy 25 ezer aktív katona mellett 36 ezer tartalékos van. Svédországgal és Finnországgal így már 50-55 ezerrel több katonával számolhat a NATO - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy az orosz-ukrán háborúban a NATO részéről is a béke felé lesz elmozdulás. Magyarország mindig is a béke pártján állt, reméljük a NATO-ban is ez a hang erősödik fel - mondta Simicskó István.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK