Rétvári Bence: Akit erőszakos bűncselekményért elítélnek, az mondjon le a mandátumáról

Vágólapra másolva!
Amikor megállapítják egy képviselő felelősségét és bíróság mondja ki róla, hogy bűncselekményt követett el, akkor véget kellene vetni a politikai pályájának – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. Hozzátette, hogy a Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozata lett a Momentum, Fekete-Győr András pedig már büntetőügyben is Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő védelmét kéri.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy minden jogkövető ember elvárja, hogy ha egy politikust ilyen súlyos, erőszakos bűncselekmény miatt megbüntetnek, akkor mondjon le a mandátumáról. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy elítélték Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció, illetve Fekete-Győr Andrást, a Momentum parlamenti képviselőjét. Hozzátette, hogy nem igazán van egyértelműbb helyzet annál, amikor valakit másodfokon elítélnek, ráadásul erőszakos bűncselekményért. 

A politikai pályája véget kellene érjen, amikor a bíróság is kimondja róla, hogy rendőrökre támadt, erőszakos és a választás rendje elleni bűncselekményt követett el, megállapítva a képviselő felelősségét”

 – mondta Rétvári Bence.

 

Nincs jogkövetkezmény

Rétvári Bence hozzátette, hogy az elítélt képviselők politikai közösségének lépnie kellene, és azt mondani, hogy ilyen emberekkel nem vállalnak közösséget. Ezzel azok, akiknek elfogadható, hogy erőszakos bűnözők legyenek vezető politikusok, azt üzenik: elfogadott a politikai célból alkalmazott erőszak, a törvényeket nem kell betartani. A videók alapján kézzelfogható, egyértelmű bizonyítékok vannak a bűncselekményre, a bíróság ezeket figyelembe vette és ítéletet hozott. 

„A baloldaliak ehhez úgy állnak hozzá, hogy ők politikusok, rájuk a szankciók nem vonatkoznak, nekik nem kell a jogkövetkezményeket vállalniuk, így a parlamenti mandátumokról sem szükséges lemondani”

 – mondta az államtitkár. 

Elmondása szerint a mostani eset üzenete az, hogy ezentúl minden baloldali politikus a baloldal szerint nyugodtan követhet el erőszakot és választás rendje elleni bűncselekményt. 

 

Gyurcsánytól várják a megoldást 

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a Momentum, ami korábban megújulást hirdetett, és azt vallotta, hogy a gyurcsányi időszakhoz képest egy új erőt, szemléletet képvisel a magyar baloldal nyugatos, oxfordi nemzedékeként, most beállt Gyurcsány védőernyője alá. Az egykori Momentum-elnök, Fekete-Győr András a bukott kormányfőtől kért védelmet, miután elítélték köztörvényes bűncselekményért. 

Ezzel a Momentum azt választotta, hogy a Gyurcsány-párt ifjúsági tagozata lesz, semmilyen új erkölcsi mércét vagy új politikai kultúrát nem hoztak, csak Gyurcsány védelmét kérik, most már akár büntetőügyben is” 

– mondta Rétvári Bence. 

 

Gyurcsány igazságügyi döntéshozókat fenyeget 

Felidézte Rétvári Bence, hogy Gyurcsány a pártjához kötődő fontosabb tárgyalásokra elmegy, hiszen jelen volt Czeglédy Csaba ügyvéd tárgyalásán. Tehát a személyével fejezi ki, hogy politikusként melyik ítéleteket írja felül, bármi is lesz a döntés. Ráadásul megfenyegette azokat a bírókat és ügyészeket, akik ezekben a büntetőeljárásokban részt vettek. Ezt Magyarország XX. századi történetében már többször láttuk.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, államtitkár, illusztráció, 2024
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

Az államtitkár elmondta, hogy amikor a kommunisták hatalmon voltak, vagy a hatalom átvételére készültek, akkor ők is ugyanígy fenyegették a bírókat és az ügyészséget. Gyurcsány Ferenc is ezt teszi, ami elfogadhatatlan egy jogállamban és demokráciában. 

Hozzátette, hogy akik hétről hétre temetik a demokráciát, nem azt mondják, hogy végrehajtják a bíróság ítéletét, hanem majd azokat fogják felelősségre vonni, akik a törvényeket alkalmazzák. 

Egy jogállamban mindig a törvények betartóit kell megvédeni a törvények megszegőivel szemben, ehhez képest most Gyurcsány Ferenc politikai alapon a törvények megszegőit akarja megvédeni, a törvények betartóit pedig fenyegeti, bírókat és ügyészeket egyaránt”

 – mondta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence. 

Az államtitkár szerint, ha valaki a kommunista korszakban szocializálódott, és továbbra is ezt az eszmét vallja, akkor nem tud kilépni abból, hogy a jog csak a politika szolgálóleánya lehet, és a neki nem tetsző bírósági ítéleteket politikai alapon akarja felülírni. 

„Ameddig a baloldalon nem lesz soha semminek következménye, addig a választók úgy fogják büntetni a baloldalt, ahogy előző választásokon tették, vagyis nem bíznak bennük. A baloldali politikusok semmifajta megújulásra nem képesek, ők ugyanazok, akik 2010 előtt voltak” – tette hozzá.