Pszichiátriai betegeket vert meg egy borsodi férfi

Vágólapra másolva!
Egy borsodi férfi két olyan férfit is megvert, akiket a helyi gondozóintézetben kezeltek. Az egyiküket olyan brutálisan megverte, hogy több csontja is eltört.
Vágólapra másolva!

A férfi 2022 augusztus végén, az egyik sörözőnél, az utcáról behívta az udvarba a gondozóintézetben ápolt pszichiátriai beteget. Ezek után átkarolta, megszorította a nyakát, majd combon rúgta és megpofozta. A beteg férfi ettől elesett. Amikor felállt, a szemüvegét otthagyva elmenekült. 

Rendőrség, illusztráció, rendőrautó
Képünk illusztráció 
Fotó: Jose HERNANDEZ Camera 51 / Shutterstock/Copyright (c) 2020 Jose HERNANDEZ Camera 51

Másnap este a férfi az utcán találkozott egy másik beteggel, akit az útra lökött. 

A földön fekvő beteget többször megrúgta és megtaposta, amitől annak eltört az állcsontja és a járomcsontja. 

Az ügyészség súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.