Orbán Viktor szerint az oroszok újra és újra el fogják pusztítani Ukrajnát

Orbán Viktor.
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédet tart holnap.
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a korábbi osztrák kancellárral, Wolfgang Schüssellel vitázott, miközben elmondta, hogy a tűzszünet a legrosszabb dolog, ami az ukránokkal történhet. Hozzátette, hogy Oroszország újra és újra el fogja pusztítani Ukrajnát, és soha nem fogja a tárgyalópartnerének tartani.
Vágólapra másolva!

A korábbi osztrák kancellárral, Wolfgang Schüssellel vitázott Orbán Viktor az European Voices című vitalapnak. Beszélgetnek az Európai Unióról és Ukrajna helyzetéről, valamint következő magyar uniós elnökségről is. 

Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatban elmondta, hogy „Akár tetszik, akár nem, akár tetszik az ukránoknak, akár nem, Ukrajna ott van a térképen, ahol van”. 

Hozzátette, hogy „az oroszok újra és újra és újra és újra el fogják pusztítani Ukrajnát. 

Oroszország soha nem fog elfogadni egy olyan EU- és NATO-tagot, mint Ukrajna a küszöbén. Soha.” 

A korábbi kancellár elmondta, hogy véleménye szerint egy tűzszüneti megállapodás a vereséget jelentené Ukrajnának. Erre Orbán Viktor úgy reagált, hogy attól függ, hogyan látjuk a jövőt. Ukrajna még több területet veszíthet és a háborút is elveszítheti, ha nem születik megállapodás. Azt is hozzátette, hogy Oroszország soha nem fogja tárgyalópartnernek elfogadni Ukrajnát, csak az Egyesült Államokat, vagy ha „ügyesek vagyunk”, akkor az Európai Uniót. 

Orbán Viktor
Budapest, 2024. január 16. Orbán Viktor miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án
MTI/Koszticsák Szilárd 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

Shüssel erre úgy válaszolt, hogy Oroszországban nem lehet megbízni, Orbán Viktor szerint azonban ez nem bizalom, hanem erő kérdése. Jelenleg az EU nem elég erős ahhoz, hogy Oroszország komolyan vehesse.

„A világgazdaságban korszakos változást élünk át, amely 500 évenként egyszer fordulhat elő. A Nyugat domináns pozíciójának vége” - mondta Orbán Viktor. 

Orbán Viktor szerint nem igaz, hogy Ukrajna „Európát védené”, mivel nem áll fenn annak a veszélye, hogy Oroszország megtámadná a NATO-t, amelynek Magyarország is a része. 

Sajnos az ukrajnai háború nem fog véget érni ebben az évben. Mindent megteszünk azért, hogy legalább tűzszünetet kössünk, és olyan helyzetet teremtsünk, amelyben tárgyalni tudunk

 – tette hozzá.

Az Európai Parlamenttel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy meg kell fontolni, hogy a tagállamok visszatérjenek ahhoz a rendszerhez, hogy az EP-képviselőket a nemzeti parlamentek delegálják. Hozzátette, hogy a magyar EU-elnökségnek két prioritása lesz, az EU versenyképességének a javítása, valamint a „régi bővítés” befejezése – írja a Mandiner

Orbán Viktor szerint, ha nem integráljuk Szerbiát minél gyorsabban, akkor az EU el fogja veszíteni, ugyanis más lehetőségeik is vannak. Nem régen kötöttek szabadkereskedelmi megállapodást Kínával. 

Végül elmondta, hogy 

csak politikai értelme van annak, hogy megkezdjék a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, mert soha nem lesznek tagjai az EU-nak.