Nagy a baj, több, mint két hete semmit sem lehet tudni, erről az idős, miskolci asszonyról - fotó

Vágólapra másolva!
Több, mint két hete nem tudnak egy idős asszonyról. A 65 nő, azóta semmilyen életjelet nem ad magáról.
Vágólapra másolva!

Bogárdiné Koroczkai Erzsébet 65 éves, a miskolci otthonából tűnt el. 

Méghozzá január 27-én, vagyis több, mint két hete. Azóta semmit nem tud róla családja, már a rendőrök is keresik.

Az idős nő 170 centi, vékony testalkatú, haja szőke. Amikor utoljára látták, szürke kabát, és szürke melegítőnadrág volt rajta.  

 

A rendőrök azt kérik, aki látta, azonnal jelentkezzen.