Miért húzza be fülét-farkát D.Tóth Kriszta?

D. Tóth Kriszta, feminista, nők, erőszak, Klubrádió
A feminista újságíró mélyen hallgat, pedig most kiállhatna a bántalmazott nők mellett.
Vágólapra másolva!
Az Origo hétfő óta folyamatosan próbálja elérni a baloldal női politikusait, civil jogvédő szervezeteket, neves színészeket, de ez idáig sehonnan nem kaptunk válaszokat arra, hogyan értékelik a Klubrádió vezetőjének gyalázatos írását.
Vágólapra másolva!

A Soros-pénzekből működő Klubrádió vezetője, Arató András prostituáltnak nevezte a hétvégén lemondott Novák Katalint és Varga Juditot, majd alattomos módon átírták a gyalázó cikk címét. 

Évtizedek óta nem volt ilyen mértékű gyalázkodás, ami nők ellen irányult volna, így természetesen óriási felháborodást váltott ki, de Arató András elnök-vezérigazgatóban fel sem merült a gondolat, hogy lemondjon a rádió vezetői székéről, a baloldal pedig továbbra is mélyen hallgat. 

Az Origo hétfő óta folyamatosan próbálja elérni a baloldal női politikusait, civil jogvédő szervezeteket, neves színészeket, de ez idáig sehonnan nem kaptunk válaszokat, pedig csak arra lettünk volna kíváncsiak, hogyan értékelik Arató András viselkedését. 

Arató András
Arató András: Kurvák cseréje – ezzel az alpári címmel jelent meg publicisztika Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról vasárnap a Klubrádió honlapján.
Fotó: Magyar Nemzet

Döbbenetesnek tartjuk, hogy a nagy nyilvánosság előtt két nőt, családanyát aláztak meg, és a baloldalnak erre nincs semmi mondanivalója.

Arató András ugyanis prostituáltnak nevezte a szombaton lemondott Novák Katalint, és a szintén lemondott Varga Juditot. Mindketten háromgyermekes édesanyák.

Megkerestük a feminista WMN alapítóját

A feminista körökben népszerű WMN blog alapítóját is megkerestük az ügyben, ahogyan több baloldali politikusnőt is, mert úgy gondoljuk, hogy 

minden jóérzésű embert, nőt és férfit sért az, ha egy társadalom női tagjairól úgy beszélnek nagy nyilvánosság előtt, mint ahogyan azt Arató András tette.

D. Tóth Krisztának, a WMN alapítójának az alábbi kérdéseket küldtük el:

  • Ön szerint elfogadható-e, hogy Arató András és a Klubrádió nem vállalja a felelősséget?
  • Le kellene-e mondania Arató Andrásnak? 
  • Mit gondol, van-e helye a közéletben olyan férfinak, aki így vélekedik nőkről, családanyákról?
  • Ön, mint egy női témákkal foglalkozó portál alapítója, hogyan értékeli az újságíró szavait?
D. Tóth Kriszta, bántalmazás, nő, erőszak
A feminista újságíró mélyen hallgat, pedig most kiállhatna a bántalmazott nők mellett. A szóbeli vagy írásbeli bántalmazás is bántalmazás.
Fotó: D. Tóth Kriszta / Facebook

Írásunk megjelenéséig nem kaptunk választ, amint ez megtörténik, cikkünket azonnal frissítjük!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK A TÉMÁBAN