Megszökött egy 17 éves lány, a nála 32 évvel idősebb barátja bújtathatja

Vágólapra másolva!
Bármit megtenne, egy kétségbeesett anya, hogy újra lássa lányát, aki még mindig csak 17 éves. Már egy éve semmit nem tud róla. Az asszony állítja, hogy a lányt a nála 32 évvel idősebb barátja fogva tartja. A férfi 45 éves volt, amikor amikor megismerte Denisát. A lány pedig akkor mindössze 13.
Vágólapra másolva!

Mindössze 13 éves volt Denisa, de a nála 32 évvel idősebb férfi, már akkor el akarta venni feleségül. 

A családnak, akkor ezt még sikerült megakadályozni, de a most 17 éves lányról, ma már semmit sem tudnak.

A férfi előbb elérte, hogy a lányt gyermekotthonba helyezzék, Denisa onnan szökött meg tavaly tavasszal. A férfi azt mondja, nem tudja, hol van, a rendőrség is keresi.

A rendőrtiszt, pedagógus végzettségű férfi 4 évvel ezelőtt TIKTOK-on ismerkedett meg a 11 éves lányának barátnőjével, az akkor 13 éves Denisával.

Megtudtam, hogy a házasságkötés meg a nagykorúsítás, mikor be volt adva, Péter adta be, és nekünk menni kellett a gyámügyre ezzel kapcsolatban. Akkor nekem ez már egy kicsit sok vol

- mondta a Tényeknek a lány anyja.

A lány tavaly még tagadta, hogy korábban lett volna közöttük szexuális viszony. Ha kiderülne, hogy a 45 éves férfi a 13 éves fiatallal szexuális kapcsolatot folytatott, az szexuális visszaélés lenne, vagyis bűncselekmény.

A család arra kér mindenkit, hogyha bármit tudnak a 17 éves Denisáról, hívják a 112-es telefonszámot.