Megakadályozta a rendőrség a szélsőbaloldali embervadászatot

szélsőbaloldali támadás, Budapest, kitörés napja,
Egy külföldi szélsőbaloldali csoport tagjai támadtak meg és vertek véresre általuk radikális jobboldalinak vélt embereket 2023-ban
Vágólapra másolva!
Nem történt erőszakos bűncselekmény, a rendőrségnek sikerült fenntartania a rendet a kitörés napjával összefüggő gyűléseken, illetve az azt megelőző napokban a fővárosban – derült ki a Police.hu szerda reggeli tájékoztatásából. A Magyar Nemzet hozzátette, az egyenruhások több száz igazoltatás mellett hat embert állítottak elő, ám rendkívüli esemény nem következett be.
Vágólapra másolva!

Budapest rendőrfőkapitánya 2024. február 8-án 0 órától február 12-én 8 óráig rendelt el fokozott ellenőrzést Budapest teljes területére, melynek célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és a közbiztonság fenntartása volt.


A kitörés napjával összefüggésben 2024. február 10-re a Budapesti Rendőr-főkapitányság három bejelentett gyűlést tudomásul vett, kettőt Budapest rendőrfőkapitánya megtiltott. A fokozott ellenőrzésben részt vevő rendőrök, a négy nap alatt összesen 309 embert igazoltattak.


Fegyvereket foglaltak le
Hat férfit állítottak elő (a lap információ szerint voltak köztük szélsőbaloldaliak és szélsőjobboldaliak is): kettőt lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt, tőlük fegyvernek látszó eszközöket (feltehetően airsoft fegyvereket) foglaltak le, amiket szakértő vizsgál. Két férfinál (február 8-án az V. kerületben a Fővám téren, valamint február 10-én a Margit körúton) kést, illetve egy másik férfinál (február 9-én a Kálvin téren) gázsprét találtak. Ellenük közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indult szabálysértési eljárás. Az egyik gyűlés részvevője február 10-én a Széll Kálmán téren a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó levenni a maszkját, így vele szemben az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség miatt indult büntetőeljárás. A gyűlésekkel összefüggésben erőszakos bűncselekmény nem történt – olvasható a rendőrség honlapján.


Embervadászat
A Magyar Nemzet emlékeztet, tavaly ilyenkor egy külföldi szélsőbaloldali csoport tagjai támadtak meg és vertek véresre általuk radikális jobboldalinak vélt embereket. Többen olyan súlyosan megsérültek, hogy kórházba kellett őket szállítani. A bűnszervezet négy tagja ellen már vádat emeltek, a többi bűntársukat pedig még keresi a rendőrség.