Még nagyobb a baj, mint hittük: óriási veszélyt jelentenek a műanyagok

A palackos ásványvíz - a drágább márkákat leszámítva - már elfogyott az üzletben
Vágólapra másolva!
Hosszú távon végzetes is lehet, ha műanyag flakonokból iszunk, azt pedig a szakértők egyáltalán nem ajánlják, hogy egy-egy palackot újra felhasználjunk. Ma már rengeteg alternatíva létezik, sokan mégis inkább a kényelmes, ám káros utat választják - számolt be róla a TV2 Tények.
Vágólapra másolva!

A műanyag flakonok évtizedek óta fontos szerepet játszanak az életünkben. 

Történelmük egészen a 80-as évekig nyúlik vissza, amikor is Nyugat-Európába berobbant a PET-palack, innentől pedig megjelentek a műanyagba csomagolt étolajok és szénsavas üdítőitalok.

Azóta is virágkorukat élik, ma már szinte elképzelhetetlennek tartjuk, hogy az üzletekben ne sorakozzanak a polcokon egymás mellett a különböző méretű és formájú műanyag flakonok.

A PET-palackok több szempontból is előnyösnek, kényelmesnek tűnnek a vásárlók számára. Olcsóbb, mint az üveg – ami bár visszaváltható, de ez egyáltalán nem vigasztalja a vevőt – és, ha már kiürült, egyszerűen újratöltjük, vagy a szelektív hulladékgyűjtőbe dobjuk - írja a Tények.

Ezutóbbi jó ötletnek bizonyulhat, de köztudottan világszinten is jóval kevesebb műanyag hulladékot hasznosítunk újra, mint amennyit termelnek és amennyit elhasználunk. Hazánkban ennek kiküszöbölésére vezették be a visszaváltó rendszert.

Az újratöltés sem biztos, hogy jó opció, ezzel ugyanis komoly egészségügyi kockázatnak tesszük ki magunkat a mikroműanyagok miatt. Az UV sugárzás és több egyéb tényező miatt a műanyag szerkezete elkezd megbomlani, emiatt pedig szemmel nem látható darabok kerülnek az italunkba, amit szakértők mikroműanyagoknak neveztek el.

Súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek

Az utóbbi időkben egyre többször kerül szóba a mikroműanyagok problémája, amit nap mint nap bevisszünk a szervezetünkbe. A levegőben, az ételekben, az italokban, a vizekben és még a talajban is ott van, így szinte lehetetlen elkerülni. Sőt, már a kisbabákat, illetve a szülés előtt álló nőket is veszélyezteti, de erre később még visszatérünk.

Kutatók évek óta vizsgálják a műanyag káros hatásait, amiről megdöbbentő adatok derültek ki. Egy liter ásványvízben több százezer, 5 milliméternél kisebb részecske van, így, ha betartjuk a napi 3 literes vízfogyasztást, akkor csak ezzel milliós mennyiségű mikroműanyagot viszünk be a szervezetünkbe. 

Dr. Fekete Bálint András, a Czeizel Intézet klinikai genetikusa a Tényeknek elárulta, az új tanulmány adatai sokkal nagyobb értéket mutatnak, mint amit a kutatók korábban gondoltak. Ez pedig súlyos egészségügyi kockázatot jelent, a szervezetben ezek a részecskék gyulladást provokálhatnak, sejthalált is okozhatnak, sőt, akár különböző sejtszintű jelátviteli folyamatokat zavarhatnak meg.

"Nyilván ezek a folyamatok aztán magasabb rendű működésekben játszanak szerepet, mint például a hormonrendszer egyensúlya, az immunrendszernek a funkciói, vagy a szív- és érrendszer vagy a tumorképződés"

– mondta a szakértő.

Meddőséget is okozhat a műanyag

A tumorok képződése, a sejthalál és a hormonrendszer felborítása mellett meddőséget is okozhatnak a mikro, illetve a nano-műanyagok.

Ezek a szemmel már nem látható apró darabok ugyanis beépülnek az emberi szövetekbe és ott kezdenek el oldódni és végső soron ártani.

A baj egyre nagyobb, a kutatók egyre részletesebben tárják fel a műanyagok emberi szervezetre gyakorolt hatásait. A női és férfi meddőség viszont csak az egyik terület, ahol kongatják a vészharangot.

Súlyos betegségek kiváltó oka is lehet

Dr. Fekete Bálint András a Tények Plusznak adott interjújában több konkrétumot is elárult.

"Ezek közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek csoportja, a daganatos betegségek csoportja, illetve nagyon sok endokrin szabályozási zavar, tehát hormonális betegségek, akár az is, ha valaki nem tud teherbe esni, azaz az infertilitás problémái"

- utalt vissza a genetikus.

Hogyan kerül a szervezetünkbe?

A parányi darabkák elsődlegesen a táplálékláncon keresztül jutnak az emberi szervezetbe.

A tengerekben és az óceánokban úszó műanyag szemétszigetek – melyek nagy része PET- palack – a hullámzás hatására állandóan morzsolódnak. Ezek a részecskék vagy lebegnek a vízen vagy a tengerfenékre érve algák telepedhetnek meg rajtuk, melyeket rákok esznek meg.

A rákokat viszont a halak, a halakat pedig mi, az emberek fogyasztjuk el a bennük felgyülemlett mikro, illetve a nano-műanyagokkal együtt.

Hogyan károsítja a sejtjeinket?

"Sejt szinten le lehet bontani, hogy mi is az, amit a mikroműanyag magában a sejtben csinál. Azt látjuk, hogy sejtszintű nekrózist, azaz elhalást vagy gyulladást okozhat"

- ismertette a szakértő.

A PET-palackokból származó anyagok például egy üdítőből a férfi szervezetbe kerülve károsíthatják a spermiumokat, de a nőkre is visszafordíthatatlan hatással lehetnek.

Mit tehetünk ellenük?

"Mindenkinek erre érdemesebb lenne erre jobban figyelni, de a várandósoknak különösen. Próbáljuk meg elkerülni a műanyagok bevitelét. Első lépésben nagyon fontos, hogy elkezdjük mellőzni a PET-palackokat, helyette olyan italokat fogyasszunk, melyek alumíniumban vagy üvegben érkeznek"

- hangsúlyozta Dr. Fekete Bálint András, majd hozzátette, hogy a palackozott üdítőkkel a korábban gondoltnál százszor több mikroműanyag kerül a szervezetünkbe.

Alternatívák

Míg a PET-palackot alumíniumra vagy üvegre cseréljük, addig az egyszer használatos műanyag szatyrokat szövettáskákra, a műanyag tálcákat üvegedényekre.

A ruházatunkat is érdemes megválogatnunk, a poliészterből készült daraboktól ajánlott megválnunk.

Ezekkel a kis, ám annál következetesebb lépésekkel nem csupán magunkat tudjuk megmenteni, hanem gyermekeinket és a bolygónkat is meg tudjuk védeni.

A címlapi kép illusztráció!