Majdnem elgázolta a HÉV a síneken szexelő párt - videó

Vágólapra másolva!
Kis híján elgázolt a HÉV egy párt, akik részegen szexeltek a sínek mellett. Az eset miatt órákra leállt a közlekedés a vonalon.
Vágólapra másolva!

Az eset néhány nappal ezelőtt történt a budapesti Lechner Ödön fasornál. A HÉV az esti órákban közlekedett, amikor egy utas egy férfira lett figyelmes, aki a sínek melletti köveken feküdt. Elmondása szerint először azt hitte, baleset történt.

Pont kifelé néztem az ablakon, zenét hallgattam és láttam, hogy egy ember ott fekszik. Azt hittem, beesett vagy elütötte a HÉV. Lehúztam egyből az ablakot és kikiabáltam, hogy 'segítsünk?

 – mesélte a Tényeknek, hozzátéve: a pár zavartan viselkedett.

A nő azt se tudta, hova rakta a táskáját, szóval szerintem nem csak italról lehetett szó. Lehetett bennük kábítószer is, mert nagyon furcsán viselkedtek

 – jegyezte meg.

Bár a férfit magával sodorta a HÉV, és nem sokon múlt, hogy beessen a szerelvény alá, a pár nem szenvedett súlyos sérüléseket, a kiérkező mentők a helyszínen ellátták őket. 

Az eset miatt több órán át nem közlekedtek a HÉV-ek a vonalon. A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben - írta a Blikk.

(A címlapi kép illusztráció!)