Már az LMP is kivizsgálná a Lánchíd korrupciógyanús felújítását

A-híd, Karácsony Gergely, Lánchíd
Karácsony Gergely nagy bajban van.
Vágólapra másolva!
Az LMP támogatja a hídpénzbotrány kivizsgálását – derül ki a zöldpárt Magyar Nemzetnek küldött válaszából. Az LMP-vel együtt immár három ellenzéki párt látna tisztán a Lánchíd felújítása kapcsán, vagyis a korrupció gyanúját felvető ügy miatt kettészakadt az ellenzék. A Karácsony Gergelyt támogató pártok, azaz a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ugyanis hallgatnak. A helyzet a főpolgármesternek nem jön túl jól, ahogy az sem, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egy közérdekű bejelentés alapján elrendelte a vizsgálatot.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet a hét elején kérdéseket küldött a pártoknak a hídpénzbotrány legújabb fejleményével kapcsolatban, vagyis hogy a Lánchíd felújításának vizsgálatáért a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eljárást indított. Arra voltak kíváncsiak: a baloldali politikai szereplők szerint szükség lehet-e a vizsgálatra.

Karácsony Gergely az A-híd Zrt. sisakjában a Lánchíd előtt még 2021. június 16-án Forrás: BKK

LMP: Vizsgálat szükséges

A pártok közül eddig egyedül az LMP küldött választ. A párt kiemelte, hogy a korrupció minden formáját elítélik, „ezért számunkra egyértelmű, hogy amennyiben annak gyanúja bármely szereplő oldaláról felmerül, akkor a jogi eljárásoknak helye van".

Az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd, vagyis a Karácsony Gergelyt támogató pártok ellenben hetek óta mélyen hallgatnak az ügyről, de a főpolgármesternek ez egyre kevésbé jelenthet menekülőutat.

 

Az első fecske

Az ellenzék látványosan kettészakadt; az LMP ugyanis immár a harmadik ellenzéki párt, amely szeretne tisztán látni a hídpénzbotrány ügyében. Érdemes felidézni, hogy a Jobbik már korábban jelezte: fontosnak tartja annak tisztázását, hogy a híd felújítása Karácsony Gergely főpolgármestersége idején miért drágult meg ötmilliárd forinttal. Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje korrupciógyanút emlegetve azt javasolta, hogy a főváros állítson fel vizsgálóbizottságot az ügyben. Karácsony egy másik kihívója, a Mi Hazánk képviseletében induló Grundtner András a Hír TV stúdiójában fejtette ki: olyan befolyásos politikai szereplők lehetnek érintettek, hogy igenis helye van a vizsgálóbizottság felállításának, amit mozgalma támogatni is fog.

 

Az ellenzéki csatározások szempontjából mellékes, de összességében nem, hogy a Fidesz szintén szorgalmazza a kételyekre okot adó körülmények tisztázását.

 

Karácsony nem lépett, Tényi igen

S talán többről is van szó puszta kételyeknél. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a napokban a Kehihez fordult, a szervezet pedig el is rendelte a vizsgálatot a hídpénzbotrány kapcsán.

Tényit az elmúlt hetek sajtóhírei késztették bejelentésre, azok alapján ugyanis összefüggés körvonalazódik a Lánchíd felújítása és a számlagyáras ügyvédként elhíresült Vig Mór ügye között.

 

2023 őszén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói 33 budapesti helyszínen csaptak le egy hatalmas számlagyárra, amelynek központi figurája Vig Mór, hivatásától eltiltott ügyvéd volt, aki egyébként Vig Dávidnak, az Amnesty International Magyarország igazgatójának a testvére. Az ügy kapcsán a hatóság házkutatást tartott a Lánchíd-felújítást elvégző A-Híd Zrt.-nél is. Ezután az Atv.hu számolt be arról, hogy az A-Híd és Vig Mór kapcsolatban áll egymással:

az építőipari cég 1,4 milliárd forintot utalhatott át az exügyvéd Sunstrike Kft. nevű cégének, az összegekből pedig 900 millió forintot fel is vettek a férfi különféle magánszámláiról.

Az utalások időben egybeestek a hídfelújítás kiírásának, lebonyolításának időszakával.

Plusz ötmilliárd

A Lánchíd felújítása azért érdekes, mert az átkelő renoválására Tarlós István idején is kiírtak egy pályázatot, amit Karácsonyék utóbb visszavontak, s új eljárást kezdtek. Mindkétszer az A-Híd nyert, de a cég a második alkalommal már ötmilliárddal drágábban vállalta el a munkákat.