Kik és honnan pénzelik az antiszemita Gyöngyösi Mártont? - videók

Gyöngyösi Márton
Vágólapra másolva!
Hogyha Gyöngyösi Márton ebben a levélben valakinek a foglyaként beszél Orbán Viktorról, akkor ezen logika mentén ő vajon kinek lehet a foglya? - tette fel a kérdést Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány vezetője Gyöngyösi Márton antiszemita botránya kapcsán. Mint ismert, Gyöngyösi egy belső levelezésben cionista bérencnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Látható, hogy az a fajta Irán-barátság, amit a párt intézményesen ápolt az elmúlt években, és az a fajta antiszemitizmus, amit az elmúlt hónapokban látunk a nyugati városokban - amelyekről egyértelműen kimutatható az iráni rezsim finanszírozói háttere – akkor vajon Gyöngyösi Márton az Európai Parlamentben kinek az érdekeit képviseli? - tette hozzá Szalai Kálmán.
Vágólapra másolva!

Hiába próbálja bizonygatni évek óta „néppártosodását", ismét bizonyította a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton, hogy megrögzött antiszemita: az Origóhoz eljutott 2020-as belső levelezésben Gyöngyösi ugyanis súlyosan zsidóellenes kijelentéseket tett, Orbán Viktor miniszterelnököt támadva. Az e-mailváltás 2020. január 9-én, Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő, jelenlegi pártelnök, akkori elnökhelyettes, illetve Stummer János akkori Jobbik-alelnök, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának egykori elnöke között zajlott. Stummer egyébként jelenleg már a határon túli magyar jelöltek ellen kampányoló Momentum tagja.

Gyöngyösi Márton ugyanolyan antiszemita maradt, amilyen korábban volt Forrás: twitter

A Jobbik vezérkara azt vitatta meg, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki „az iráni helyzettel kapcsolatban" megfogalmazott közleményükben. Az aktualitást az adta, hogy az Egyesült Államok likvidálta az iráni kémfőnököt, a terrortámadásokért felelős Kászim Szulejmánit. Gyöngyösi Márton a készülő közlemény szövegéhez fűzött észrevételei egyikeként szó szerint a következőket írta Stummernek:

Orbán provokációnak is beillő megjegyzését nem akartam közvetlenül kommentelni, inkább indirekt módon, az USA lépésének kritikáján és elítélésén keresztül. Legszívesebben azt írtam volna, hogy egy cionista bérenc, a lubovicsi szekta foglya, de ebből nem biztos, hogy jól ki lehet jönni.

A botrányos mondatot azok után írta le Gyöngyösi, hogy számtalanszor nyilatkoztak arról, hogy ők már nem antiszemiták. A 2020 januári elektronikus levélből idézett mondat azonban romba dönti a Jobbik vezetőinek, legfőképp a párt elnökének a szavahihetőségét, amikor az antiszemitizmus elítéléséről beszél.

Listázta volna a zsidókat Gyöngyösi

Gyöngyösi Márton 2012-ben a magyar parlamentben a zsidó képviselők listázását követelte. Akkor azt mondta, ideje lenne listát készíteni arról, hogy az itt élők között, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Ezt követően is több alkalommal tett kifejezetten zsidógyűlölő, antiszemita kijelentéseket Gyöngyösi Márton. Az egyik ilyen a Jobbik lakossági fórumán történt, ahol a jelenlegi pártelnök arról beszélt, hogy minden izraeli állampolgár nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Tehát ez az Izrael, és ennek az Izraelnek minden egyes állampolgára – meggyőződésem szerint – járjon bárhol a világon, nem csak Magyarországon, ab ovo, tehát már ránézésre és messziről, és anélkül, hogy tudnám, hogy kiről van szó, meggyőződésem szerint nemzetbiztonsági kockázat

- fogalmazott Gyöngyösi.

A megoldás: a Jobbik felszámolása

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány a Hír Tv Napi aktuális műsorának vendége volt. Elmondta, hogy emögött a mondat mögött mindenképpen antiszemita attitűd van.

Az elmúlt évek információi alapján azt a következtetést vontuk le, hogy a Jobbik – amely egy bűnös gondolatban született párt – organikusan az antiszemitizmusával együtt fejlődött, a politikai üzeneteit rendre az antiszemita motiváció köré építette. Ahogy korábban is mindig mondtunk, ma is azt gondoljuk, hogy a Jobbik számára az egyetlen megoldás, hogyha felszámolja önmagát, és ezzel megtisztítja a magyar közéletet ettől a gondolattól

- fogalmazott.

Úgy véli: a cionizmus és a magyar miniszterelnök közös emlegetése ebben a kontextusban mindenképpen antiszemita megnyilatkozás, és követi azt az évszázados múltra visszatekintő világmagyarázatot, ami összeesküvéselméletek szintjén még ma is jelen van a világban.

Szalai Kálmán arról is beszélt, hogy felvetődik a kérdés,

hogyha Gyöngyösi Márton ebben a levélben valakinek a foglyaként beszél Orbán Viktorról, akkor ezen logika mentén, ő vajon kinek lehet a foglya.

 

„Látható, hogy az a fajta Irán-barátság, amit a párt intézményesen ápolt az elmúlt években, és az a fajta antiszemitizmus, amit az elmúlt hónapokban látunk a nyugati városokban – amelyekről egyértelműen kimutatható az iráni rezsim finanszírozói háttere – akkor vajon Gyöngyösi Márton az Európai Parlamentben kinek az érdekeit képviseli? Milyen érdekközösség foglya Gyöngyösi Márton?" – tette fel a kérdést a főtitkár, aki szerint az, hogy a politikus a kamerákba elmondja, hogy ő soha nem volt antiszemita, ettől még ők nem hiszik el neki. „A Jobbik számolja fel magát, szüntesse meg magát! Remélhetőleg a politikai közélet szemétdombjára kerül idővel" – szögezte le.

Gyöngyösi szélsőjobboldaliként és újbaloldaliként is antiszemita

Gyöngyösi mondataira reagált Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője is, aki úgy fogalmazott: a most nyilvánosságra került levelezésből úgy tűnik, hogy valójában Gyöngyösi Márton a szóban forgó „fogoly".

 

Foglya annak az Irán által pénzelt antiszemitizmusnak, amit hol szélsőjobboldali, hol újbaloldali politikusként – mint közös nevező – mindig is vallott

 

– jelentette ki Köves Slomó, aki szerint a 2012-es elhíresült parlamenti beszéde óta, amelyben a magyar zsidókat nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, Gyöngyösi politikai nézetei 180 fokot fordultak, kivéve az antiszemitizmusát.

Még egy újabb bizonyíték a Jobbik valódi természetére - mondta Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arra reagálva, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke súlyos antiszemita kijelentést tett.

Joe Biden embere, David Pressman hallgat

David Pressman, Joe Biden embere nem kívánta kommentálni Gyöngyösi Márton kijelentését. Az amerikai diplomata hallgatása annak fényében meglepő, hogy korábban szédervacsorára hívta a Jobbik-elnököt.

Az alábbi kérdésekben szerettük volna megtudni az amerikai nagykövetség álláspontját:

  • Mit gondolnak Gyöngyösi Márton ezen bejegyzéséről?
  • A fenti kijelentés fényében Önök szerint mennyiben tekinthető hitelesnek a Jobbik mérséklődése?
  • Mit gondolnak arról, hogy a baloldali pártok továbbra is szorosan együttműködnek a Jobbikkal?
  • Mindennek fényében jó döntés volt Önök szerint, hogy korábban Gyöngyösi Mártont meghívták egy szédervacsorára az amerikai nagykövetségre?

A nagykövetség azonban nem fejtette ki véleményét.