Kiadták a figyelmeztetést: hódpatkányok támadták meg Magyarországot, nagy a baj!

Fotó: Patakrevitalizáció FB-oldala
Vágólapra másolva!
A hódpatkány hatalmas természeti és gazdasági károkat okozhat, a nyugati országrészben már teljesen elterjedtek. Kísértetiesen hasonlítanak a hódra, de ez nem egy aranyos állat, aki nem ismeri őket, az simán összekeverheti a két állatot. A nutria a patkányszerű vonásai miatt azonban sokkal kártékonyabb, hiszen problémát okoz az ökoszisztémában.
Vágólapra másolva!

A hódpatkány évek óta agresszívan terjeszkedik Magyarországon, most éppen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területét hódítja meg. A nagytestű, idegenhonos faj nagy tömegben komoly természetvédelmi, valamint gazdasági károkat okozhat.

Az állat terjedésének legfőbb oka maga az ember, a bundája értékes, ami miatt világszerte szőrmefarmokat alapítottak.

Nálunk is jól érzi magát, aktív terjeszkedésbe kezdett.

A hódpatkány a világ legnagyobb rágcsálóinak egyike, hiszen testhossza gyakran eléri a 70 centimétert, amit 30 cm hosszú farokkal told meg. Átlagos súlya 6 és 8 kg között van, de akadt már 10 kg-s példány is. 

Magyarországon a legnagyobb gond, hogy nincs mitől tartania, nincs természetes ellensége. Maximum az aranysakál vagy a nagyobb testű kóbor kutyák prédája lehet, nagy mennyiségű növényt fogyaszt, hatalmas pusztítást okoz a vízi és vízparti élővilágban.

Ha a közelben nem talál ételt, akkor a közeli szárazföldet, mezőgazdasági területet veszi célba, ahol szintén jókora károkozásra képes.

A legnagyobb populációja jelenleg a a Szigetközben található meg, ahol gyakorlatilag már nem lehet kiírtani őket.

Emellett sokat találtak belőle a Börzsönyben, az Ipoly körül, Zalában, valamint a Balaton-felvidéken, illetve a már említett Duna vonalában - írja az Agroinform.