Késsel támadt volt felesége új párjára egy férfi

Késsel hadonászott
Késsel fenyegette meg élettársa új párját
Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki januárban egy Fonyódhoz közeli faluban részegen felkereste volt feleségét és annak élettársát, és egy hatalmas késsel hadonászni kezdett a férfi felé, miközben azzal fenyegette, hogy megöli.
Vágólapra másolva!

A húszas éveiben járó férfi januárban egy Fonyódhoz közeli községben barátjával együtt ivott, majd a helyi kisbolthoz ment, ahol még több alkoholt és egy késkészletet is vásárolt azért, hogy megfenyegesse vele hónapok óta külön élő volt felesége új élettársát.

A férfi ezután magához vette a legnagyobb kést a készletből, és elindult a volt felesége, és annak élettárs lakása felé, azonban már az utcán összefutott velük. A támadó ekkor 

hadonászni kezdett a késsel a másik férfi felé, miközben azzal fenyegette, hogy leszúrja és megöli.

 Végül a nő lépett közbe, és riasztotta a rendőröket.

Az agresszív támadó erre elmenekült a helyszínről, azonban  a fonyódi rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették, az ügyészség pedig 72 órán belül vádat emelt ellene.

A fonyódi bíróság a február 1-én megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit, és 200 óra közmunkára ítélte.

Decemberben egy tatabányai férfi féltékenységből fejbe lőtte, ezután majdnem halálra szúrta élettársa új párját, egy másik férfi Egerben vascsővel támadt rá barátnője volt párjára, míg egy féltékeny somogyi férfi dühében megrugdosta barátnője ismerősét, mert az puszival köszönt el a nőtől.

Forrás: Ügyészség