Kálmán Olga szóra sem méltatta a Klubrádió botrányos cikkét

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzetnek nem szeretnék válaszolni – mindössze ennyit reagált a lapnak a Demokratikus Koalíció árnyék-kormányszóvivője.
Vágólapra másolva!

– A Magyar Nemzetnek nem szeretnék válaszolni – mindössze ennyit reagált a lapnak a Demokratikus Koalíció árnyék-kormányszóvivője a Klubrádión megjelent, botrányos cikkel kapcsolatban. 

Gyurcsány Ferenc pártja hiába tetszeleg a női egyenjogúságért való küzdelem egyik zászlóshajójaként, Kálmán Olga a nőket alázó publicisztikával kapcsolatban nem volt hajlandó kritikát megfogalmazni.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Arató András: Kurvák cseréje – ezzel az alpári címmel jelent meg publicisztika Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról vasárnap a Klubrádió honlapján. Talán még ők is érezték, hogy ezzel túl messzire mentek, ugyanis hétfő délutánra már „Bútorok cseréje?”-re változtatták az eredeti címet, sőt még az url-t is átírták. 

 

Ha a címet át is írták, Arató András véleménycikke még hemzseg a közönséges sértésektől. A köztársasági elnök, valamint a korábbi igazságügyi miniszter lemondása kapcsán azt írta: „Ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat.” Emellett félreérthetetlenül „Novák és Varga úrhölgyekről”, valamint „(nyilvános) házról” írt. Jellemző az is, hogy szerinte a lemondás után a nők „a közélettől is a fakanál irányába veszik az útjukat” – írta a Magyar Nemzet.