Gyurcsány Ferenc megvédte a börtönre ítélt, rendőröket dobáló Fekete-Győr Andrást

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc megtámadta a bíróságot a Fekete-Győr elleni ítélet kapcsán, plusz fenyegetőzik, nyíltan nyomást gyakorol ügyészekre és bírókra azt emlegetve, hogy néhány nap múlva Varju László ellen ítélethirdetés lesz. A baloldal vezére nem először fenyegeti meg azokat, akik nem értenek vele egyet. Korábban földönfutóvá tette volna Vidnyánszky Attilát, börtönbe zárta volna a kormány tagjait, de arra is volt példa, hogy egy emberrel üvöltözött az utcán.
Vágólapra másolva!

Fekete-Győr és Varju még nincs börtönben. Bár ott akarják látni őket. Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.

 

– minderről a fenyegetőzésről Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére, bukott kormányfő írt a közösségi oldalán. Gyurcsány tehát ismét a független ügyészség és bíróság tagjait fenyegeti. Ez a bejegyzése azt is mutatja, hogy a Momentum tényleg a DK ifjúsági tagozatának tekinthető, hiszen a baloldal vezére a védelmébe veszi Fekete-Győrt, és még fenyegetőzni is hajlandó érte. 

Nem ez az első alkalom, hogy Gyurcsány megfenyegeti politikai ellenfeleit, most összegyűjtöttük az elmúlt évek legdurvább kijelentéseit. 

Gyurcsány Ferenc ismét durva fenyegetőzésbe kezdett

 

Vidnyánszky Attilát földönfutóvá tette volna Gyurcsány

Gyurcsány egyik legotrombább fenyegetőzése 2020 nyarán hangzott el, amikor még a radikális baloldaltól is szokatlan, a kommunista diktatúra időszakát felidéző módon fenyegette meg a bukott miniszterelnök az egyik legnagyobb magyar művészt, a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azt írta a Facebookon: földönfutóvá teszi, minden értelemben. Nem kell nagy értelmezési képesség ahhoz, hogy lefordítsuk Gyurcsány átkozódását: ha Gyurcsányék hatalomra kerülnek, kirúgják Vidnyánszkyt, és elveszik a vagyonát. 


A Demokratikus Koalíció vezetői megrögzött fenyegetőzők, ráadásul Gyurcsány Ferenc kirohanása a politikusbűnözés minősített esete - mondta akkor az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a bukott miniszterelnök nemcsak Vidnyánszky Attilát fenyegette meg, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki őket támogatja. 

2021-ben Gyurcsány azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy debreceni fórumon politikustól ritkán látható módon üvöltözni kezdett egy emberrel. 

Nagyon gyorsan fogja be a száját, ezt mondta, és fenyegetően egészen közel lépett a férfihez.

 Később megszólalt az egyik baloldali propagandaújságban, és nemhogy bocsánatot kért volna, hanem folytatta a fenyegetőzést. 

 

Vásárhelyi Mária
Gyurcsányéktól nem idegen a fenyegetőzés 
Fotó: MTI/Kovács Tamás


 

Börtönnel is fenyegetett Gyurcsány

 

Szintén 2021 tavaszán történt, hogy börtönnel fenyegette meg Gyurcsány Ferenc a kormánytagokat a parlamentben. A DK elnöke úgy fogalmazott: maguknak nem lesz kegyelem! Dömötör Csaba államtitkár erre úgy reagált: a volt miniszterelnök Balatonőszöd óta semmit sem változott. A fenyegetések miatt azt javasolta Gyurcsány Ferencéknek, hogy pártja logóját cseréljék le gumilövedékre. Kocsis Máté frakcióvezető pedig azt írta: „a bukott, gyenge gazember fenyegetőzésétől eltekintve ennyit arról, hogy vissza akarna vonulni!”. 

Szégyenről beszélt a bukott kormányfő
 

A rendszert kell leváltani. Nincs harmadik út, nincs középút. Aki nincs ellene, az vele van – fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc 2023-as évértékelőjében.  

Az örökké európaiságot, jogállamiságot emlegető Gyurcsány ismét csúcsra járatta a fenyegetőzést, és bebizonyította, hogy valójában milyen a demokrácia-felfogása. Szerinte ugyanis személy szerint rá kell mutatni azokra az emberekre, akik a rendszernek építő gazdái, mert nem lehet elbújni a felelősség elől. 

Ki kell mondani a nevüket, és hogy szégyent hoztak a hazára. Nekünk azt kell mondani, hogy ezt a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni, az több mint bűn, az szégyen. Szégyelljétek magatokat! − üzente a DK elnöke közel hárommillió Fidesz-szavazónak. 

 

Már 2015-ben is a bíróságokat fenyegette Gyurcsány

Gyurcsány egyébként már 2015-ben a Sukoró-per kapcsán durván fenyegette a bírókat és ügyészeket. A diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte akkor, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit. Szerinte a Sukoró-ügyben egyértelműen az ő elítélése volt a célpont, azonban ez nem sikerült. Gyurcsány megígérte: az ítélet meghozatalában részt vevők tette nem fog következmények nélkül maradni.