Hova lett az újpesti kórházra szánt egymilliárd forint?

Vágólapra másolva!
Múlt szerdán ülésezett Újpest képviselő-testülete, ahol többek közt szavazásra bocsátották Újpest 2024-es költségvetését, de döntöttek az újpesti szakrendelő önkormányzati átvételéről is. Az ülés azonban nem emiatt vált emlékezetessé, hanem amiatt a parázs vita miatt, ami a Trippon-Déri páros által megígért kórház ügyében alakult ki az ülésen. A feszültséget Ozsváth Kálmán fideszes képviselő kérdése váltotta ki, mivel tudni szerette volna, hogy hova tűnt el az az 1 milliárd forint, amit egy újpesti kórház létesítésére tett félre az önkormányzat öt évvel ezelőtt. Trippon Norbert válaszadás helyett menekült és időt húzott.
Vágólapra másolva!

Az Origo információi szerint az újpesti alpolgármester, Trippon Norbert annyira megijedt a kórház témájától, hogy szinte azonnal módosították a napirendet az egyik képviselő hiányára hivatkozva. Így a nyilvánvalóan vitásabb, 2023-as költségvetés módosítását, és a 2024-es költségvetésről történő döntést az ülés végére tették, hátha így megúszhatják az érdemi vitát.

Nem sikerült.

Nagy István fideszes frakcióvezető a 2023-as költségvetés módosításának vitája során elmondta, hogy annyira volt fontos az újpestiek egészsége Tripponéknak a 2019-es ígéretek ellenére, hogy a 2023-as évben több pénz jutott propagandára is, mint az egészségügyre a kerületben. A frakcióvezető arra célzott, hogy 2023-ban az Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. támogatása 303 millió forintra rúgott, míg az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása mindössze 290 millió forintot tett ki.

Az eltüntetett 1 milliárd nyomában

Ilyen előzmények után Ozsváth Kálmán végképp kiváltotta Tripponék haragját, amikor az Origo által is megírt kampányígérettel, az újpesti kórház létesítésével szembesítette Déri Tibort és Trippon Norbertet.

„A 2019-es választási kampány időszakában a baloldali pártszövetség Újpestnek kórházat ígért. Jöjjön egy rövid idézet: Higgyetek benne, Újpestnek kórháza lesz, és mi csináljuk meg. Az ígéretet és kampányszlogent Déri Tibor polgármester a 2019-es kampány során tette. A kampányban elhangzott ígéretek többségéhez hasonlóan ez az ígéret sem valósult meg” – emlékeztetett Ozsváth Kálmán.

De a java csak ezután következett:

„Önök kórházat ígértek Újpestnek, és 2019. november 29-én a képviselő-testületi ülésen Molnár Szabolcs javaslatára 1 milliárd forintot különített el az újpesti képviselő-testület az újpesti kórház ügyének előmozdítása érdekében, azóta ebben a témában sem történt semmi” – szembesítette a fideszes képviselő a baloldali városvezetést.

Fájó pontra tapintott Ozsváth

Az eltűnt 1 milliárd forintra való rákérdezés érezhetően olyan fájó pont volt Trippon Norbert gazdasági alpolgármester esetében, hogy egy 10 perces frakciószünetet kért, ami aztán 55 percig tartott.

Épkézláb választ azonban ennyi idő alatt sem sikerült kisütnie az újpesti városvezetésnek, csak annyira futotta Déri Tibortól és Varju Lászlótól is, hogy a kormány a hibás, hogy nincs kórház a kerületben.

De Trippon Norbert polgármesterjelölt sem volt annyira hangos és bőbeszédű, mint 2019-ben, amikor is egy megafonba ordibálva ígért kórházat Újpestnek.

Most csak annyira futotta Trippontól a PS kérdésére, hogy: „Kérdezze meg a kormányt, hogy miért nem épít kórházat Újpestre.” A probléma csak az, hogy Trippon Norbert és Déri Tibor ígértek meg kórházat 2019-ben az újpestieknek, és nem más. 

Múlt héten írta meg az Origo, hogy Déri Tibor és Trippon Norbert 2019-es kampányának fontos eleme volt az újpesti egészségügy kritizálása. Varju László, Trippon Norbert és Déri Tibor az Árpád Kórháznál demonstrációt szervezett 2019 júniusában, ahol egy megafonba ordibálva követeltek kórházat Újpestnek. Öt évvel később még mindig nem történt érdemi lépés a kórház ügyének előmozdítása érdekében, a lakosságnak viszont jogos elvárása, hogy legyen kórház a 100 ezer lelket számláló kerületben.

Így kampányolt 2019-ben Trippon Norbert gyurcsányista politikus

A képviselő-testületi ülésen szóba került az is, hogy a Déri-Trippon páros egészségügyi teljesítménye az elmúlt öt évben, hogy megjelentek azon a Mammográfiai Központ-átadón, amelyet az Egészséges Budapest keretében a kormány finanszírozott meg Budapest IV. kerületének.

Arra, hogy hova tűnt el az 1 milliárd forint kórházra félretett pénz, senki nem adott választ a városvezetés részéről, pedig Ozsváth Kálmán mellett a Pesti Srácok újságírója is kétszer próbálta szóra bírni Trippont, de ő válaszadás helyett inkább a menekülést választotta.

A teljes összefoglaló alább tekinthető meg:

Kód: