Hollik István távozásra szólította fel Varju Lászlót és Fekete-Győr Andrást - videó

Vágólapra másolva!
Varju László, a DK országgyűlési képviselője testi sértést és garázdaságot követett el, valamint a választás rendje elleni bűncselekményben is bűnösnek találták. A Momentum volt elnökét nemrég ugyancsak elítélte a bíróság.
Vágólapra másolva!

„Varju László egy erőszakos csaló”, ezt nem én mondom, hanem a bíróság – jelentette ki új videónyilatkozatában Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. A politikus emlékeztetett:

tegnap a bíróság döntést hozott Gyurcsány Ferenc politikusának, Varju Lászlónak az ügyében. Kimondta, hogy Varju testi sértést és garázdaságot követett el, valamint a választás rendje elleni bűncselekményben is bűnösnek találták.

Hollik István rámutatott, Gyurcsány Ferenc 2006-ban, az őszödi beszédben bevallotta, hogy csalással nyerte meg az országgyűlési választást, majd hogy a hatalmat megtarthassa, erőszakot alkalmazott békés tüntetőkkel szemben 2006. október 23-án. Most, tizennyolc évvel később a bíróság mondta ki, hogy Varju László csalással nyert az országgyűlési választáson, és erőszakot alkalmazott, persze azért, hogy a főnöke visszaszerezhesse a hatalmat – tette hozzá, és kiemelte:

tizennyolc év alatt a baloldalon nem változott semmi, a hatalom megszerzéséért vagy megtartásáért továbbra is bármire képesek: hazugságra, erőszakra, vagy ha kell, akkor csalásra is.

Hollik István leszögezte: ezt a kormány nem hajlandó elfogadni, ezért azt követelik, hogy Varju László távozzon a közéletből, emellett ugyanerre szólította fel Fekete-Győr Andrást is, akit szintén elítélt a bíróság nemrég.

Csalóknak és erőszaktevőknek egyszerűen nincs helyük a magyar Országgyűlésben

– jelentette ki Hollik István.

Varju László és több baloldali politikustársa még 2018-ban betört a közmédia épületébe, előre kitervelt provokációval okoztak botrányt, és megpróbálták átvenni a stúdiók feletti irányítást, valamint megszakítani az adást. Közben becsmérelték az MTVA dolgozóit, megsértették a személyiségi jogaikat és akadályozták őket a munkavégzésben.

A DK országgyűlési képviselője mindezen túl még nekirontott a közmédia biztonsági szolgálatát ellátó őröknek, majd amikor földre feküdt, kirántotta az egyik őr lábát, aki emiatt elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is felszólította Varju Lászlót a lemondásra és a közéletből való távozásra. Erre a DK-s politikus úgy reagált, hogy inkább Kocsis Máténak kellene eltűnnie - írja a Magyar Nemzet.