Generációk az Olajág Otthonokban

Vágólapra másolva!
Bárki azt gondolhatná, hogy az Olajág Otthonokban csak a baby boomer és a veterán generációk képviselőivel találkozhat. Bár ez már önmagában hatalmas élmény, hiszen minden egyes lakó egy színes, érdekes, tanulságos életút, mini történelem, több száz történettel. De! A fellépő, foglalkoztató, dolgozó X és Y generáció mellett a Z generáció tagjai is gyakran bejárnak és segítik a lakókat a mobiltelefonok, számítógépek, laptopok kezelésében, de az Alfa generáció is mindennapos az intézményekben.
Vágólapra másolva!

Kezdjük a legkisebbekkel. A Ringató program keretében néhány hónapos babák és anyukák, apukák látogatnak az Olajág Otthonok intézményeibe, ahol közös foglalkozáson vesznek részt, közben belefér egy kis dajkálás is.

A Mesefotel program során az intézményhálózat lakói kilátogatnak bölcsődébe, és mesekönyvből, vagy anélkül mesélnek a kicsiknek, akik sokszor emlegetik az élményt otthon is.

www.olajagotthonok.hu/Olajág Otthonok hangulat

Az Óvodai projekt pedig már több éve fut az otthonok mindegyikében, számtalan lehetőséget kínál a két generáció közös, tartalmas időtöltésére. Kézművesség, séta, ének, tánc, színdarab, sok-sok emlék és sok-sok nevetés kötődik már a programhoz, melyet gyerekek, lakók, dolgozók, pedagógusok és szülők egyaránt nagyon szeretnek. 

Ideje felülbírálni az idősotthonokról alkotott nézeteinket. Az Olajág Otthonokban idősek, fiatalok egyaránt találnak közös elfoglaltságot.

Nézzen be hozzánk Ön is!

www.olajagotthonok.hu