Elfogták a szatírt, aki rettegésben tartotta a tatabányai nőket

Vágólapra másolva!
A második áldozata buktatott le egy szatírt Tatabányán. Pontos leírást tudott adni támadójáról. A bíróság ma le is tartóztatta.
Vágólapra másolva!

Egy óvónőre támadt rá egy szatír tatabányán február 9-én reggel. 

Ököllel többször megütötte a nő arcát, aztán a vállánál meglökte, a földre taszította és meg akarta erőszakolni.

Amikor ez nem sikerült neki, a nőtől a pénzét és a telefonja követelte. Végül 3 ezer forinttal menekült el.

A KEMMA az Országos Mentőszolgálattól megtudta, hogy a 40 éves nőt a támadás után kórházba kellett vinni.

Ugyanez a férfi pár nappal később egy másik nőt is molesztált Tatabányán.

Mint később kiderült, a férfi korábban négyszer volt büntetve, legutóbb rablás miatt.

A legutolsó támadása után nem sokkal fogták el, miután az áldozata részletes személyleírást tudott adni.


 A bíróság a férfit letartóztatta, mert attól tartottak, ha szabadon engedik megszökik.

Nemrég egy játszótéren mutogatta magát egy szatír Budapesten, egy másik, Dunaújvárosban, egy harmadik pedig a XIII. kerületben.