Elfogták a védett farkasokat pusztító vadászokat

Vágólapra másolva!
Hatalmas felháborodást váltott ki az emberekből, amikor kiderült, hogy egy vadász lelőtt egy védett szürke farkast. Később kiderült, hogy nemcsak védett farkast lőttek le ugyanott, és nem is csak egy ember vadászott a védett állatokra. Összesen három férfira csaptak le a kommandósok.
Vágólapra másolva!

A védett állatokat

egy 33 és egy 49 éves putnoki, valamint egy 43 éves edelényi vadász lőtte le.

Kiderült az is, hogy a három férfi tudta, hogy az állatok védettek és azok pusztítása tiltott, hiszen mindannyian évek óta vadásznak és különböző vadásztársaságok tagjai.

A szürke farkasok értéke 250 ezer forint,

amelyek maradványaira is kiterjedett a nyomozás.

Január 24-én összehangolt akcióban fogták a természetkárosítással gyanúsított férfiakat a kommandósok.

Azért volt szükség a kommandósokra, mert fegyvereik voltak.

A nyomozók Putnokon, Felsőnyárádon és Edelényben tartott nyomozásaik során rengeteg bizonyítékot találtak.

A bizonyítékok között megtalálták a farkaasok koponyáit és fogazatát,

valamint az állatokat tartalmazó elektronikus adatokat.

A rendőrség a férfiak vadászfegyverit lefoglalta, a lőszereikkel együtt. Az állatok maradványait szakértő vizsgálja.

A három borsodi férfit környezeti bűnözéssel gyanúsítják és mindhármuk szabadlábon védekezhet.