Egyre melegebb lesz, de valami más is történik

Jamaica, 2023. december 19., Vermont állambeli Jamaicánál, jelentős esővel és erős széllel járó időjárási ciklon, USA, vihar, időjárás
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Szerda
Északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, de kisebb eső inkább csak az északkeleti tájakon fordul elő. A nyugati, délnyugati szél néha megélénkül. 9-14 fok lesz.
 

Csütörtök
Erősen felhős, vagy borult időre számíthatunk. Elsősorban délutántól várható csapadék a keleti tájakon. Többfelé viharossá fokozódik a délnyugati szél. 14 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.
 

Péntek
Borongós, tavasziasan enyhe időre van kilátás. Északnyugaton szórványosan ered el az eső. Olykor viharossá fokozódik a DNy-i szél. 11-17 fok között alakul a hőmérséklet.
 

Szombat
A hajnali esők elvonulta után délnyugat felől szakadozik a felhőzet, és napközben már csak elszórtan fordul elő csapadék. A DK-i szél élénk lesz. 13 fok körüli értékeket mérhetünk.
 

Vasárnap
A reggeli ködfoltok feloszlása után ismét borongós idő valószínű, és elszórtan újabb záporesők lehetnek. Többfelé lesz erős a déli szél. 13-16 fok várható.