Több órán át kínozta az élettársát egy férfi, mert azt gondolta, hogy a nő megcsalja őt

Kalapáccsal ütötte élettársát, mert azt gondolta a nő megcsalta.
Vágólapra másolva!
Egy nagykőrösi pár többször is szakított egymással. 2021-ben a nő több hétre elköltözött a férfitól. Amikor visszament hozzá, a férfi nem engedte ki a házból, kalapáccsal és késsel kezdte el vallatni, hogy kivel csalta meg. A vallatás közben életveszélyes sérüléseket okozott a nőnek.
Vágólapra másolva!

A pár Nagykőrösön lakott, azonban az évek során a nő többször elköltözött a férfitól. Legutoljára 2021 januárjában, akkor a nő több hétre elutazott, ahonnan január 28-án ment haza élettársához.

Aznap este a férfi a nő megérkezése után azonnal bezárta az ajtót és bántalmazni kezdte egy kalapáccsal, majd vallatta, mert azt gondolta, a nő megcsalta őt, amíg távol volt.

Ezután levette a nő ruháit, és letérdeltette, majd egy kenyérvágó késsel többször megvágta, amitől súlyos sérülései lettek.

Kalapáccsal ütötte élettársát, mert azt gondolta a nő megcsalta Forrás: Police.hu

Mintegy négy órán keresztül vallatta és kínozta a nőt.

Ezután csak január 30-án hívta az életveszélyes állapotban lévő nőhöz a mentőket, mivel az magától nem tudott segítséget hívni, mert a férfi a telefonját is elvette.

A bíróság 2023. március 31-én életveszélyt okozó testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt 9 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, azonban az ítélet ellen a férfi és ügyvédje fellebbezett. Az ügyészség a büntetés fenntartását javasolta.

Idén január 24-én a bíróság enyhítette a férfi büntetését, 7 év börtönbüntetésre ítélték - írja az ügyészség.

Korábban egy nyíregyházi férfi megölte élettársát, és napokig nem szólt róla a hatóságoknak.

Egy tatabányai férfi ollóval fenyegette élettársát, mert a nő nem akart vele szexelni.

Salgótarjánban egy férfi nemcsak megverte élettársát, de még el is rabolta.