Demszky Gábor 20 évig pozícióban tartotta és védte a pedofil Vásárhelyi Jánost

Demszky Gábor
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Még 2016-ban az RTL Klub „Házon kívül” című műsorában volt szó arról, hogy a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet volt vezetője szerint már az 1990-es évek elején felmerült, hogy Vásárhelyi János szexuálisan közeledhetett a nevelésére bízott kiskorú fiúkhoz, vizsgálatot is indítottak az ügyben, de a megkérdezett gyermekek nem mertek beszélni az átélt traumákról. Végül Vásárhelyi ellen csak a kormányváltás után, 2011-ben indult nyomozás, amely akkor még a vallomások visszavonásával végződött.
Vágólapra másolva!

„A Mi Mini-hőmérőink” címmel közölt írást 1991. október 15-én a liberális Magyar Hírlap a fiatalkorúakról. Ebben egyebek közt azt írták, hogy „Nem izzadságszagú kirándulások kellenek ezeknek a srácoknak, s nem unalomba fulladt, ám magasröptűnek ítélt irodalmi délutánok. 

Vásárhelyi János igazgató úr Bicskén, a Kossuth Zsuzsa általános iskolai intézményben például fákat ültet közösen a gyerekekkel.

Télen korcsolyapályát, az összefirkált szobák falait közösen meszelik ki, s ha elmegy a szülő a suliba érdeklődni, hogyan működik deviáns csemetéje, hát azt mondja az igazgató: 

Jaj, anyuka, (apuka), ez a gyerek nem rossz! A minap is kinyitotta előttem az ajtót, s előre engedett! Csak tudja, kérdezni kellene tőle sokat, s meghallgatni a válaszát!

A Petőfi szobornál azonnal megindul a fütyülés, kereplőzés, kiabálás, amikor Demszky Gábor főpolgármester megkezdte a beszédét
Demszky Gábor főpolgármester védte a pedofil igazgatót
Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az idézett illető a V. Jánosként hírhedtté vált bicskei pedofil igazgató, akit Demszky Gábor 1990-től 2010-ig, húsz éven át folyamatosan egy gyermekotthon élén tartott. 

A baloldali kormányzás idején annak ellenére sem mozdították el, hogy tudható: ekkoriban már több bűncselekményt elkövetett. 

A Magyar Nemet írásában azt is közli, hogy ahogy arról az ATV még 2017-ben írt, V. János „2008 és 2016 között a gondozása alatt álló gyerekekkel, hatalmi viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett, illetve őket arra törekedett rábírni. 2007 és 2011 között pedig rendszeresen szexuális abúzusnak tette ki a gyermekotthonban elhelyezett, 18 évesnél fiatalabbakat, és ezzel veszélyeztette erkölcsi, érzelmi fejlődésüket.”

1995 decemberében Vásárhelyi János valamilyen oknál fogva a balliberális Élet és Irodalomban köszönte meg a szponzoroknak, hogy „a bicskei Batthyány-kastély visszatérő vendégeként adott ajándékkoncertet a Stella Kamarakórus az öreg falak között a Mentsvár Alapítvány által működtetett iskola és gyerekotthon 160 szeretetre éhes ifjú lakójának.”

Fotó forrás: Arcanum

1995. augusztus 3-án a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy 

Schiffer János főpolgármester-helyettes szerdán a budapesti Városházán átadta az 1995/96. tanévtől érvényes intézményvezetői megbízásokat a fővárosi fenntartású nevelési-oktatási intézmények igazgatóinak.

 A balliberális városvezetés kinevezettjei között ott volt Vásárhelyi János is.

Fotó: Arcanum/Magyar Nemzet

Még 2016-ban az RTL Klub „Házon kívül” című műsorában volt szó arról, hogy a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet volt vezetője szerint már az 1990-es évek elején felmerült, hogy Vásárhelyi szexuálisan közeledhetett a nevelésére bízott kiskorú fiúkhoz, vizsgálatot is indítottak az ügyben, de a megkérdezett gyermekek nem mertek beszélni az átélt traumákról.

Végül Vásárhelyi ellen csak a kormányváltás után, 2011-ben indult nyomozás, amely akkor még a vallomások visszavonásával végződött. Az igazgatót 2016-ban függesztették fel, és ahogy a Magyar Nemzet február 9-én megírta, 

a büntetőeljárás során kiderültek a férfi homoszexuális hajlamai is. Erről azonban, csakúgy, mint Vásárhelyi Demszkyék általi folyamatos kinevezéseiről, a balliberális média hallgat. Sőt, Gyurcsány Ferencék az ügyben tüntetést is szerveznek, miközben Gyurcsányék is részt vettek a Demszky mögötti koalícióban.

Nem ez az első ilyen gyurcsányi kétszínűség. 

A gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ugyanis 2007-től a Gyurcsány-kabinet diplomatájaként Los Angeles-i konzulként szolgált, mégis visszatérően csak a Fideszhez próbálja kötni a Demokratikus Koalíció.

A fiatalkorúakat molesztáló Sípos Pált pedig 2006-ban Bozóki András, a Gyurcsány-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK