A két nő egy Nagykátához közeli falu kisboltjában veszett össze paradicsomválogatás közben. Egyikük trágár szavakkal szidta a másikat, majd fizetett, kiment a boltból és közelben lévő buszmegálló felé tartott.
A másik nő felháborodott a sértések miatt, ezért utána rohant, és
a kezében lévő bevásárlószatyorral többször is felé ütött. A nő védekezésképpen felemelte egyik kezét, így az ütés az egyik ujját találta el, ami emiatt eltört.
A támadó ezután felszedte a földről a szatyrából kigurult paradicsomokat, majd még négyszer ütött áldozata felé, kétszer sikerült eltalálnia a hátát. Ezután visszament a bolthoz, és biciklivel elhajtott a helyszínről.
A monori ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat a bántalmazó nő ellen.
Néhány évvel ezelőtt egy kamondi boltban is összeveszett két nő vásárlás közben, végül a boltosnak kellett közbelépni, és szétválasztani őket, két részeg férfi pedig egy tatabányi boltban esett egymásnak, majd az üzlet előtt is folytatták a verekedést. Nyáron egy zalaegerszegi üzletben addig fajult a vita két nő között, míg végül egymás haját tépték. Hasonló eset történt egy siklósi drogériában is.