Börtönőrök csempésztek telefonokat egy magyarországi börtönbe - videó

börtönőr, mobiltelefon, elfogás, csempész, börtön
Vágólapra másolva!
Egy észak-magyarországi börtönbe két őr mobiltelefonokat csempészet be a raboknak, amiért több százezer forintot elkértek. A két férfit a héten elfogták a lakásukban, ahol még drogot is találtak a nyomozók.
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben egy észak-magyarországi börtönben körletfelügyelőként dolgozó férfi tiltott tárgyakat csempészett be a raboknak, köztük több mobiltelefont is. 

A nyomozás során kiderült, hogy az egyik férfi gyakran tartotta a kapcsolatot a fogvatartottak rokonaival, akiknek segített mobiltelefont becsempészni elítélt rokonaiknak, amiért pénzt kért, amit legtöbbször személyesen fizettek ki neki. 

Az egyik férfi 60.000 ezer forintot kért azért, hogy mobilt és gyógyszereket vigyen be a börtönbe az egyik rabnak, míg kollégája két rabnak csempészett be több telefont, amiért 170.000 ezer forintot kért.

A nyomozók a hét elején bűnügyi akciót szervezett, amely során elfogták az őröket a szolgálati lakásukban. A két férfit őrizetbe vették, majd hivatali kötelesség megszegése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ezután a nyomozók házkutatást tartottak, 

ahol az egyik börtönőr lakásában kábítószer fogyasztásához használt eszközöket találtak, emellett pedig az egyik férfi drogot is tartott a lakásban.

 Emiatt az egyik férfit drogtesztnek vették alá, ami pozitív lett. 

Az ügyészség az egyik férfit letartóztatta, a másik őr büntetéséről ma dönt a bíróság. A két férfit azonnali hatállyal elküldték a börtönből