Bocsánatkérés helyett folytatja a dollármédia az aljas gyalázkodást

Arató András, Klubrádió
Vágólapra másolva!
A Novák Katalint és Varga Juditot gyalázó Klubrádió egy teljesen hiteltelen bocsánatkérés után megpróbálta eltüntetni Arató András gyalázatos cikkét. A Soros György által támogatott baloldali propagandaadó mindenkit teljesen ostobának néz. Arató, persze nem mond le, a teljes dollárbaloldal gyáván hallgat, a dollármédia pedig sunyin folytatja a botrányos kampányt.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy a Klubrádió vezetése nem vállalta a felelősséget, és Arató András is egy hazug és hiteltelen bocsánatkérést produkált csak a Novák Katalint és Varga Juditot gyalázó cikkéért, inkább megpróbálták eltüntetni az egészet.

A Soros György amerikai tőzsdespekuláns által finanszírozott Klubrádió folytatja a megszokott szélsőbaloldali hőbörgését. Valódi bocsánatkérésről szó sincs, pedig a minimum az lett volna, hogy eltűnik a médiumtól Arató András tulajdonos. A volt indexesek blogjának, a Telexnek legújabb cikke azonban megmutatja, hogy Arató gyalázkodása nem véletlen "kisiklás" volt, hanem nagyon is tudatos. A Telex ugyanis sunyin folytatja a gyalázkodást, és relativizálni próbálja Arató aljasságát, bebizonyítva, hogy ez tudatos provokáció volt, amire Arató András és a Klubrádió volt kiszemelve.

Arató András, Klubrádió

Fotó: Facebook

Hogyan indult a klubrádiós gyalázkodási botrány?

Mint arról az Origo is beszámolt, Arató András Kurvák cseréje címmel jelentetett meg publicisztikát Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról vasárnap a Klubrádió honlapján. A felháborodás hatására "Bútorok cseréje?”-re változtatták az eredeti címet, és még a cikk url-jét is átírták (vagyis meghamisították). Arató András véleménycikke ocsmány, tele van közönséges sértésekkel. 

Arató András
Az eredeti cikk így nézett ki
Fotó: Magyar Nemzet

 

A köztársasági elnök, valamint a korábbi igazságügyi miniszter lemondása kapcsán Arató többek között azt írta, hogy

ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat.

Tehát Arató prostituáltnak nevezi Novák Katalint és Varga Juditot.

Emellett félreérthetetlenül „Novák és Varga úrhölgyekről”, valamint „(nyilvános) házról” írt. Jellemző az is, hogy szerinte a lemondás után a nők „a közélettől is a fakanál irányába veszik az útjukat”.

A szélsőbaloldali Klubrádió tulajdonosa nyomdafestéket nem tűrő módon gyaláz két nőt, akik családanyák, nem mellesleg hosszú éveken át szolgálták a magyar hazát, dolgoztak a magyar családokért. Emellett általánosságban is gyalázza a nőket, a legócskább nőgyűlölő megjegyzésekkel.

 

Arató András
Arató András Kurvák cseréje címmel jelentetett meg publicisztikát, majd átírták a cikk címét
Fotó: Origo

A baloldal mélyen hallgat az ügyről

Arató András publicisztikájával kapcsolatban az Origo írásbeli sajtómegkeresést küldött többek között Gyurcsány Ferenc feleségének, Donáth Anna momentumos elnöknőnek, Kunhalmi Ágnesnek, Gurmai Zitának és Lendvai Ildikónak is azzal kapcsolatban, hogyan értékelik az újságíró, rádióvezető viselkedését és szavait, de idáig nem érkezett válasz. Ami pedig szintén nem meglepő, hogy az amúgy mindig hangosan kiálló baloldali jogvédő szervezetek, amelyeket nem mellesleg a Soros-féle alapítványok finanszíroznak, így a NANE is, teljes csendbe burkolózott. Az Amnesty International ugyan válaszolt az Origo megkeresésére, azt írták: "Megengedhetetlennek tartjuk ezt a hangnemet - írja vagy mondja akárki, akármilyen helyzetben." Ezután viszont a Soros-szervezet magát az Origót kezdte hazugságokkal gyalázni. 

Feljelentés is lesz

A botrányos címadást elítélte a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, valamint számos közéleti szereplő. Mások mellett tiltakozását fejezte ki Kocsis Máté, a Fidesz frakció vezetője; Dúró Dóra, a Mi Hazánk parlamenti képviselője; valamint Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom korábbi alelnöke. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István pedig jelezte:

becsületsértés vétség gyanúja miatt tesz feljelentést a Klubrádió ellen.