Bemutatjuk Sulyok Tamást, a Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltjét

Sulyok Tamás
Fotó: Polyák Attila - Origo
Vágólapra másolva!
Balatonalmádi kihelyezett frakcióülésén határozott arról a Fidesz és a KDNP, hogy kit jelölnek a kormánypártok a posztjáról két hete lemondott Novák Katalin utódjául. A jelölt Sulyok Tamás jelenleg az Alkotmánybíróság elnöke. Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a Fidesz-KDNP jelöltjéről.
Vágólapra másolva!

Kicsoda Sulyok Tamás?

Az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává Sulyok Tamást, aki 2015. április 1-től kezdődően a testület elnökhelyettese. 2016. április 22-től elnökhelyettesként látta el az elnöki jogköröket, 2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.

A szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1980-ban. 1982-től 1991-ig jogtanácsos, 1991-től alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2005 szeptembere óta meghívott előadóként alkotmányjogot oktat a Szegedi tudományegyetem jogi karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett, kutatási témája az ügyvédség alkotmányjogi helyzete.

2015. március 30-án, április 1-i hatállyal, az Alkotmánybíróság teljes ülése a testület elnökhelyettesévé választotta. 2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.

 

Ő lehet Novák Katalin utódja

A Balatonalmádiban tartott sajtótájékoztatón Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, az országgyűlés február 26-án dönt majd Novák lemondásának elfogadásáról, ezt a Fidesz-frakció el fogja fogadni, mondta Kocsis. Az új köztársaságielnök megválasztásának időpontjáról nem mondott konkrétumokat, ez függ attól, hogy az ellenzék állít-e jelöltet.

 

Másodszor lehet alkotmánybírósági elnökből államfő

Sulyok Tamás személyében nem először kerülhet alkotmánybírósági elnök az államfői posztra, hiszen 2005-ben éppen a mostani kormánypártok támogatásával választották meg köztársasági elnöknek Sólyom Lászlót, aki 1990-től 1998-ig állt az Alkotmánybíróság élén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK