Az Országgyűlés elfogadta Novák Katalin lemondását

NOVÁK Katalin
Fotó: Sándor-palota
Vágólapra másolva!
A képviselők többsége elfogadta Novák Katalin lemondását, Kövér László házelnök az ideiglenes államfő.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés elfogadta Novák Katalin köztársasági elnök lemondási nyilatkozatát. 196 igen mellett fogadták el a lemondó nyilatkozatot.

A képviselők Lezsák Sándor alelnököt bízták meg azzal, hogy legyen Kövér László helyett házelnök, amíg Kövér László ideiglenesen - már másodszor, csakúgy, mint 2012-ben, Schmitt Pál lemondásakor - az államfő feladatait látja el.