A zöldtechnológiákba több pénz áramlik, mint a fosszilis energiatermelésbe

Több áramot termelnek a napelemek, mint amennyire a háznak szüksége van
Vágólapra másolva!
A tiszta, azaz zöldtechnológiákba 2016 óta minden évben több pénz áramlik, mint a fosszilisekbe, és az olló folyamatosan nyílik - mondta Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
Vágólapra másolva!

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy tíz év alatt a beépített napelemek tízszeres, a forgalomba helyezett elektromos autók pedig 85-szörös növekedést produkáltak világszerte.

Az egyre ambiciózusabb klímavédelmi törekvések legmarkánsabban ezeken a területeken jelennek meg. A döntéshozók az energiaszektor tisztulását elsősorban a megújulóktól, a közlekedését pedig az elektromos és a hidrogéntechnológiák terjedésétől remélik, így a bevezetett piaci ösztönzőket is ezekhez a várakozásaikhoz igazítják. A támogatások pedig önmagukban is a zöldmegoldások felfutását eredményezik - mondta a szakértő a Magyar Nemzetnek.

A politika a klímacélokkal és a bevezetett ösztönzőkkel jelezni kívánja a vállalkozásoknak, hogy több zöldtechnológiára lesz szükség, mint amennyit maguktól gyártanának. Az éghajlatváltozással kapcsolatos növekvő aggodalmak azonban olyan licitversenyt indítottak be a politikusok között, amelyben az ígéretek egyre jobban elszakadnak a realitásoktól. Jelenleg számos zöldeszköz esetében kérdéses, hogy egyáltalán képes lesz-e az emberiség elegendő gyártókapacitást építeni ahhoz, hogy a következő években jelentkező igényeket kielégítse - hangsúlyozta Hortay Olivér.