A józsefvárosi Fidesz bocsánatkérést vár Pikó Andrástól a Szikra miatt - videó

Vágólapra másolva!
Egy héttel ezelőtt jelent meg a hír, hogy betörték a józsefvárosi Fidesz irodájának ablakát. Most pedig kiderült, hogy az elkövető Jámbor András és Pikó András aktivistája. A helyi Fidesz elhatárolódást és bocsánatkérést vár.
Vágólapra másolva!

A Fidesz frakcióvezetője arról írt közösségi oldalán, hogy az elkövető egy bizonyos Ny. Tamás, aki Jámbor András és Pikó András aktivistája, illetve korábban a tatabányai baloldali polgármester kabinetjének kommunikációs gyakornoka volt. 

Kocsis Máté azzal vádolja Jámbor Andrást, hogy tudomása volt a támadásról, csak abban bízott, hogy nem derül ki. 

Sőt, Kocsis szerint Pikó András polgármesternek értesülnie kellett a támadásról, és szerinte nem véletlenül járt arra aznap. Jámbor András egyébként Facebook-posztjában beismerte, hogy az elkövető valóban a Szikra mozgalom tagja volt. Az országgyűlési képviselő pedig ennek a mozgalomnak a hazai vezetője. Mint emlékezetes, nemzetközi szélsőbaloldali szervezet követett el tavaly Magyarországon véres utcai támadásokat.

A vasdorong, úgy látszik, ennek a mozgalomnak a történetét végigkíséri

– mondta a Magyar Nemzetnek Vörös Tamás, a Fidesz–KDNP józsefvárosi frakcióvezetője. A politikus szerint a Szikra kapcsán már többre lenne szükség egyszerű bocsánatkérésnél, hiszen nagyon súlyos vádak fogalmazódtak már meg a mozgalommal összefüggésben. Vörös Tamás mindenesetre elvárna Pikó Andrástól egy bocsánatkérést azért, hogy összeállt ezzel a szervezettel, és hogy most is elfogadja a támogatásukat - írja a Magyar Nemzet.