Varga Judit: Magyarország számára fontos befektetési és külkereskedelmi partner Észak-Rajna-Vesztfália

Vágólapra másolva!
Magyarország számára fontos befektetési és külkereskedelmi partner Észak-Rajna-Vesztfália, az egyik legdinamikusabban fejlődő német tartománnyal jók a magyar gazdasági kapcsolatok, erősítésük pedig kölcsönös érdek - mondta el Varga Judit, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke pénteken az MTI-nek, miután Düsseldorfban tárgyalt a németországi tartomány politikai tisztségviselőivel és gazdasági életének szereplőivel.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus kifejtette, a kétoldalú találkozókon német részről a tartományi parlament EU-ügyi bizottságának elnökével, Stefan Engstfelddel, továbbá a bizottság más tagjaival, illetve a parlament német-magyar kapcsolatokért elkötelezett tisztségviselőivel egyeztetett.

Varga Judit emlékeztetett,

ipari tevékenység tekintetében Észak-Rajna-Vesztfália az egyik legdinamikusabban fejlődő német tartomány, Magyarországgal pedig jók a kereskedelmi és ipari kapcsolatai,

a tartományok közül a harmadik legélénkebb külkereskedelmi forgalom, befektetések szempontjából első az összes tartomány közül.

A bizottsági elnök megjegyezte, mind a német-magyar, mind pedig az észak-rajna-vesztfáliai-magyar gazdasági együttműködés megőrzése és továbbfejlesztése kölcsönös érdek, így ez beilleszthető a 2024-es magyar EU-elnökség prioritásai közé is.

Varga Judit kitért arra, a tartományi gazdasági élet szereplőivel folytatott egyeztetéseken azt tapasztalta, hogy Magyarországon befektetni szándékozó vagy már ott tevékenykedő társaságoknak egyaránt pozitív véleményük van az országról.

- hangoztatta a bizottsági elnök.

A kormánypárti politikus kifejtette, a találkozók során az általános uniós politikai és gazdasági helyzetről, a magyar elnökség prioritásairól, valamint az EP-választások tétjéről is egyeztetett, ezeken pedig felhívta partnerei figyelmét arra, a magyar uniós elnökség ideje alatt Magyarország fontos javaslatokat fog tenni Európa biztonságának és versenyképességének erősítésére, illetve a demográfiai kihívások kezelését szeretné napirendre venni és megtárgyalni.

Mint elmondta, politikai üzenetként fogalmazta meg partnerei felé azt, hogy meglátása szerint válságtüneteket produkál Európa, ezek egyik példája a gazdatünetetések, ahol a német és francia polgárok látják azt, hogy a brüsszeli elit nem az ő problémáikkal foglalkozik, és ezt mindenképpen érdemes helyre billenteni az EP-választások során.

Sajnos ideológiailag elfogult politikai döntések uralják a brüsszeli bürokráciát, illetve az Európai Parlamentet is, és nem az emberek valós problémáikkal foglalkoznak

- fogalmazott Varga Judit, kiemelve: Magyarországon a nemzeti konzultáció a "legjobb recept" összhangban maradni a választói akarattal.

A tárgyalásokon szóba kerültek Magyarország szavazati jogának megvonásáról szóló médiahírek is, ezzel kapcsolatban Varga Judit hangsúlyozta, "a zsarolók kiáltanak zsarolást", hiszen az uniós szerződésekben Magyarországnak garantált joga van arra, hogy egyes ügyekben eltérő véleménye legyen, ilyen például a külpolitika területe.

- hangoztatta.

Az EP-választás tétjéről szólva a fideszes politikus hangsúlyozta, Európának a racionalitás útjára történő visszavezetése és a döntéshozatali konszenzus kultúrájának visszaállítása, vagy az uniós intézmények "jól bevált módszere, a boszorkányüldözés", a jogállamisági eljárások, illetve az ideológiailag velük nem azonos álláspontú országok zsarolása áll egymással szemben ezen a voksoláson.

Varga Judit a tárgyalásokon Magyarország ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját is ismertette a német felekkel. Ezzel kapcsolatban elmondta, Magyarország konstruktív javaslatokat terjesztett be az uniós döntéshozók felé, amelyben egyértelműsítette, hogy nem szabad az EU-s költségvetés terhére vagy hitelből finanszírozni Ukrajnát, hanem költségvetésen kívüli megoldással lehetne támogatást nyújtani a háborúban lévő országnak.