Szijjártó Péter: Magyarország határozottan és feltételek nélkül támogatja Moldova európai uniós tagságát

Vladimir Bolea moldovai miniszterelnök-helyettesse és Szijjártó Péter külügyminiszter
Vágólapra másolva!
Magyarország határozottan és feltételek nélkül támogatja Moldova csatlakozását az Európai Unióhoz, ez ugyanis a közösség javára válna, segítené a versenyképessége javítását - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Vladimir Bolea moldovai miniszterelnök-helyettessel közös tárgyalását követően kiemelte, hogy a magyar álláspont egyértelmű: minden egyes, csatlakozni kívánó ország teljesítményét egyenként, egyesével kell elbírálni.

Vladimir Bolea moldovai miniszterelnök-helyettess és Szijjártó Péter külügyminiszter Forrás: Facebook

- húzta alá.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Moldova csatlakozása az Európai Unió javára válna.

- hangsúlyozta.

Majd közölte, hogy az EU délkeleti irányú bővítése mindig is a magyar külpolitika egyik fontos törekvése volt.

- szögezte le.