A hét végéig borzasztó lesz az időjárás, mutatjuk, miért!

Vihar, Normafa
Pécs, 2020. február 10. Szélzsák nagy erejű szélben a Pécs-Pogány repülőtér hangárján 2020. február 10-én. Erre a napra az Országos Meteorológiai Szolgálat Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a viharos szél veszélye miatt. A széllökések délutánig az ország nagy részén meghaladhatják a 60-75, a Dunántúlon, kisebb es
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Csütörtök

Felhőátvonulások lesznek többórás napsütés mellett. Néhol előfordulhat zápor. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, olykor viharossá fokozódik. 10 fok körül alakul a hőmérséklet.

Péntek
Eleinte változóan, majd erősen felhős lesz az ég. Délutántól északnyugat felől többfelé várható eső, záporeső (ÉK-en havas eső is lehet). Erős marad az északnyugati szél, illetve néhol továbbra is lehetnek viharos lökések. 5-11 fok valószínű.

Szombat
Az erős, olykor viharos északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, egyre több napsütés valószínű. +6, +7 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap és hétfő
Változóan felhős időre van kilátás, néhol tartósabb rétegfelhőzettel. Nem lesz számottevő csapadék. A maximumok 3 és 9 fok között alakulnak.