Mutatjuk a nemzeti konzultáció végeredményét

Budapest, 2021. július 2. Postás a nemzeti konzultációs ívet tartalmazó levelet dobja be a postaládába egy V. kerületi házban 2021. július 2-án. Ezen a napon Budapesten már meg is kezdték a küldemények kézbesítését; a mintegy 8 millió levelet július végéig viszik ki a háztartásokba. MTI//Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, ezek alapján világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett és elsöprő többségük nemet mondott arra, hogy az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettünk - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra közölte: a kitöltések alapján a magyarok több mint 98 százaléka azon az állásponton van, hogy fegyverszállítások helyett tűzszünetre és békére van szükség a szomszédunkban.

Nem szabad, hogy migránsgettók jöjjenek létre hazánkban és tovább kell szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást. Emellett ki kell állni a magyar gazdákért és a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért, valamint szigorúbban kell fellépni a külföldi befolyásszerzés ellen.

A kormányszóvivő köszönetet mondott annak a több mint 1 millió 500 ezer embernek, aki elmondta a véleményét. "Azon leszünk, hogy a magyar emberek akaratának Brüsszelben is érvényt szerezzünk és megvédjük hazánk szuverenitását" - jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: a konzultáció részletes eredményeit közzéteszik a kormány hivatalos online felületein.