Megrázó részletek derültek ki a Thököly úti gyilkosságról – egyetlen végzetes ütés csattanhatott

Budapest, Thököly út gyilkosság helyszíne, 2024.01.29.,
Vágólapra másolva!
Tegnap, késő este fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint olyan erővel ütötte meg vitapartnerét, hogy az kiesett az útra, egy kocsi elé. A sofőr nem tudott lefékezni, és halálra gázolta. A rendőrök most részletesen beszéltek arról, hogy pontosan mi történt.
Vágólapra másolva!

Szombat este 21 óra 40 perckor hívták azzal a rendőröket, hogy a Thököly úton egy presszó előtt összeverekedtek a vendégek. Először a presszóban veszekedtek, majd zárás után az utcán folytatódott a vita, ami azonban hamar elfajult. Verekedés közben az egyik támadó az útra lökte a másikat, ahol egy autó elütötte.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogy azt a néhány perce véget ért sajtótájékoztatón megtudtuk a rendőröktől, a gyilkossággal gyanúsított férfi este bement a presszóba.

Csécsi Soma a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Nem volt nála pénz, így rendelni sem tudott. Azt kérte, hogy használhassa a mosdót, ezt meg is engedték neki. Később viszont mondták, hogy most már mennie kell, mert zárnak.

Akkor ő még mindig a mosdóban volt.

Egy 66 éves törzsvendég is rászólt, hogy menjen ki, ezért azonnal rátámadt.

Itt még szét tudták őket választani, és a fiatalabb férfit kidobták.

A verekedés az utcán folytatódott. A 34 éves férfi egyelőre annyit vallott be, hogy egyszer megütötte ellenfelét.

Ami biztos, hogy a másik férfi az útra esett, ahol elütötte egy taxis.

Esélye sem volt, hogy túlélje a balesetet, szinte azonnal meghalt.

- mondta tegnap a szomszéd házban lakó nő.

Egy bolt tulajdonosa azt is elmondta, hogy a presszóba évek óta ugyanazok a törzsvendégek járnak, a meggyilkolt férfit és a feleségét is többször is látta.

- mesélte egy közeli bolt tulaja.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A támadót a gyilkosság után többen is próbálták lefogni, de el tudott menekülni. Két napig rejtőzködött, végül tegnap este fogták el a rendőrök.

Mivel a gyilkossággal gyanúsított férfi korábban többször is volt büntetve, ráadásul

most sem kezdte el letölteni egy jogerős ítéletét, azonnal börtönbe került.