A baloldalt láthatóan nem foglalkoztatja, hogy volt-e korrupció a Lánchíd felújításánál

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2022. december 16. Karácsony Gergely főpolgármester a Lánchíd felújított útpályájának megnyitóján 2022. december 16-án. Átadták az ideiglenes forgalomnak a felújított Lánchidat. A hídon egyelőre csak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járművei, valamint a taxik, a segédmotoros kerékpárok, a motorosok, a kerékpárosok, valamint a mikroközlekedési eszközöket használók közlekedhetnek, a gyalogosok a tervek szerint a jövő nyár végétől használhatják az átkelőt. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A baloldali pártok láthatóan nem lelkesednek a Jobbik főpolgármester-jelöltjének arra vonatkozó kezdeményezéséért, hogy fővárosi vizsgálóbizottság tárja fel: történt-e korrupció a Lánchíd felújítása során – írja a Magyar Nemzet. Mint írják, a budapesti Fidesz ugyanakkor jelezte, támogatná a grémium felállítását. Az ügy előzménye, hogy a kivitelezést végző A-Híd Zrt.-nél a számlagyáras Vig Mór ügyében tartottak házkutatást. Ez tovább erősíti a feltételezést, hogy lehetett valamilyen összefüggés a tavaly letartóztatott ex-ügyvéd számlagyára és a baloldali politika között.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nagy a csend a baloldalon a Lánchíd korrupciógyanús felújítása ügyében. Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje pénteken közölte: levélben kéri Karácsony Gergelyt és a budapesti képviselőket, hogy a Fővárosi Közgyűlés állítson fel vizsgálóbizottságot a Lánchíd-felújítás kivizsgálására.

Ám eddig egyetlen másik ellenzéki párt sem jelezte, hogy szeretné tisztázni a projekt körülményeit.

Brenner a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, őt sem keresték a baloldali pártok az ügyben. A fővárosi Fidesz ugyanakkor bejelentette, hogy támogatja a vizsgálóbizottság felállítását.

Nagy a csend a korrupciógyanús ügy körül Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az előzmények

Egyre szaporodnak a kérdőjelek a beruházás körül, mivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közelmúltban házkutatást tartott az A-Híd Zrt.-nél, amely a Lánchíd felújítását végezte. A Brenner Koloman-féle vizsgálóbizottság arra keresné a választ, hogy összefügg-e a felújítás a kivitelező cégnél történt házkutatással. A jobbikos politikus szerint tisztázni kell a helyzetet, az ugyanis nem lehet, hogy a Lánchidat, a főváros és a nemzet szimbólumát a korrupció gyanúja lengje körül.

A tudott tények között egyelőre az említhető meg, hogy

a renoválás az eredetileg megállapított összegnél ötmilliárd forinttal többe került, miközben szűkebb műszaki tartalommal valósult meg. Szintén ismert, hogy a házkutatásra a számlagyáras ex-ügyvéd, Vig Mór ügyében került sor.

A számlagyárügy

Az Amnesty International Magyarország igazgatójának, a Soros-hálózatban is otthonosan mozgó Vig Dávidnak az öccsénél, Vig Mórnál tavaly novemberben jelentek meg az adónyomozók egy nagyobb akció keretében. A NAV emberei összesen 33 fővárosi helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékként dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint készpénzt. Vig Mór november vége óta letartóztatásban van, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága több száz millió forintos számlagyár működtetése miatt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsította meg.

Elszólta magát a DK-s?

Az a körülmény, hogy az A-Híd Zrt.-nél Vig Mór ügyében vizsgálódott a NAV, további jelenetőséggel ruházza fel Szaniszló Sándor korábbi kijelentését. Emlékezetes:

a DK XVIII. kerületi polgármestere tavaly év végén úgy vélte, hogy az ex-ügyvéd számlagyárának köze lehet a baloldal külföldi kampányfinanszírozási botrányához.

Egyelőre a nyilvános adatok alapján annyi bizonyos, hogy volt valamilyen kapcsolat Vig Mór és a baloldali politika egyes szereplői között. Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere például közös fotón pózolt Vig Mórral 2022 februárjában egy sajtótájékoztatón, amikor azt jelentették be, hogy egy beruházás nyomán Vig cége telephelyet létesít a kerületben az elektromos szállítójármű-flottájának. Emellett Vig cégtemetőként is működő kft.-jéhez jegyezték be a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-csoport egyik korábbi leányvállalatát.