Kunhalmi Ágnes nagyon sokat örökölt

Tüntetés a Parlamentnél, Többen vagyunk! - Tüntetés a bosszútörvény ellen, Tanítanék, Egységes Diákfront, Kossuth tér, tanár, diák, tüntetés, demonstráció, 2023.06.16., Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi Ágnes
Vágólapra másolva!
Nagyon sokat költött, és nagyon sokat örökölt 2023-ban Kunhalmi Ágnes. 
Vágólapra másolva!

Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnöknek 2023-ban megvette a korábban felerészben tulajdonában lévő 57 négyzetméteres XIII. kerületi lakás tulajdonrészének másik felét is. Mindezek mellett örökölt Kiskunmajsán egy 6271 négyzetméteres külterületi gyümölcsöst. Utóbbinak felerészben lett a tulajdonosa. Felerészben örökölt egy 4474 négyzetméteres szántót is Kiskunmajsán. Szintén Kiskunmajsán 1/8-ad részben örökölt egy 817 négyzetméteres telket lakóházzal.

2023-ban a megtakarításai jelentősen csökkentek a korábbi évhez képest. Értékpapírban több mint 650 ezer forintos megtakarítása volt, de a korábbi több mint 15 millió forintos devizában lévő megtakarítása 3 millió forint alá csökkent (valószínűleg a lakásvásárlás miatt).

Kunhalmi Ágnes 2023-ban sokat örökölt, és sokat költött is Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Kunhalmi Ágnesnek a tavalyi vagyonnyilatkozata alapján felerészben egy 57 négyzetméteres XIII. kerületi lakása volt. 2018-ban vett egy Opel Astrát. Több mint 400 ezer forintnyi megtakarítása volt értékpapírban elhelyezve. Takarékbetétben közel 1,1 millió forintos megtakarítással rendelkezett. Mindezek mellett 12.427.521 forint, és 3.056.493 forint értékű devizájú volt a saját számláján.