Videó került elő arról, hogy Korányi Dávid Karácsony különmegbízottjaként pénzelte a lengyel baloldalt

Karácsony mellette a tolmácsa, Korányi Dávid. Csak a magyar főpolgármester nem tudott angolul megszólalni.
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, ez elmúlt időszakban több bizonyíték is előkerült arról, hogy Korányi Dávid szervezete az Action for Democracy külföldről pénzelte a lengyel balliberális oldalt. Most egy videó is előkerült, amelyből kiderül, hogy már tavaly nyáron beígérte a lengyel ellenzék hátországának kampányfinanszírozását Varsóban.
Vágólapra másolva!

A magyar baloldal 2022-es kampánypénztárnoka mindezt ráadásul Karácsony Gergely különmegbízottjaként is felszólalva vállalta. Mindemellett nem kizárt, hogy Korányi városdiplomáciainak nevezett tevékenysége mögött közpénz is lehet, ugyanis a főváros hivatalos honlapján is feltűnik a Szabad Városok Szövetsége nevű, erős globalista kapcsolatokkal rendelkező szervezet.

Budapest, Prága, Pozsony és Varsó főpolgármesterei még 2019-ben hozták létre a Szabad Városok Szövetsége nevű globalista, progresszív szerveződést. 2022 decemberében, amikor Karácsony Gergely a kampányfinanszírozási botrányban érintett Korányi Dávidot leváltotta a főtanácsadói posztjáról, arról írt, hogy

A tavalyi évben ennek megfelelően a Soros-egyetem egyik intézete, a szintén a milliárdos spekuláns által pénzelt, korábban a Gyurcsány-kormánynak dolgozó Political Capital és a főváros már együtt szervezte meg a Budapest Forum nevű rendezvényt, amely bevallottan a Szabad Városok Szövetségének ötletéből származó kezdeményezés. Mindemellett azonban utóbbi szervezet is tartott konferenciát, 2023 júniusában Varsóban.

Ezen a rendezvényen szólalt fel moderátorként Korányi Dávid, aki arról beszélt, hogy:

Amint látható tehát, Korányi Budapest nevében is beszélve szólalt fel, amikor megígérte a lengyel balliberális oldal támogatását. A tudatosan hangoztatott kettős szerepvállalás azért is furcsa, mert a magyar fővárosnak papíron semmi köze a lengyel választók döntéséhez, illetve az ottani „demokratikus ökoszisztéma" működéséhez. Tavaly ősszel aztán be is avatkoztak a magyar után a lengyel választásokba is, és 15 szervezetet pénzeltek, amelyek a legkülönbözőbb módszerekkel mozgósítottak a nemzeti konzervatív kormány ellen.

Ugyanakkor Korányi lengyelországi kapcsolatrendszere nem új keletű. 2015-ben ugyanis ő maga is aláírta a Báthory Alapítvány migránsok befogadására felszólító levelét.

Ez a szervezet Soros György lengyelországi alapítványa, amelynek soraiból a jelenleg éppen a lengyel alkotmányosságot támadó igazságügyi miniszter, Adam Bodnar, illetve egy sor munkatársa is érkezik.

Korányi egyébként az említett varsói konferencia házigazdájához, Rafał Trzaskowskihoz hasonlóan tagja az ECFR nevű szervezetnek, amely globalista liberális csoport soraiban egyszerre bukkan fel Alex Soros, illetve George Soros, továbbá Bajnai Gordon és Dobrev Klára.

Mindeközben pedig Karácsony volt főtanácsadója immár különmegbízottként szervezheti meg a Soroshoz hasonló nézeteket valló, globalista-progresszív térségbeli főpolgármesterek hálózatát.

Budapest minden évben több tízmillió forint közpénzt költ városdiplomáciára, és korábban a város fizette Korányi külföldi utazásait is.

A korábbi főtanácsadó akkori minőségében tett és elszámolt hivatalos külföldi útjait összesítő dokumentum szerint az adófizetők által állt látogatásokra 2020 januárja és 2022 februárja között került sor. Ezek az elszámolt, hivatalos külföldi utazások összességükben mintegy 1,6 millió forintba kerültek. Köztudott, hogy Korányi felesége, Mihalik Enikő maga is bevallotta: több mint egy évig nem jártak Magyarországon. Pedig ezen időszak alatt Korányi a főpolgármesteri hivatal fizetett alkalmazottja volt.

A Szabad Városok Szövetségének honlapján nem találtunk információt arról, hogy most miből tartják fenn a szervezetet, illetve mekkora a költségvetése. Mindenesetre az tény, hogy a főváros hivatalos honlapján is feltűnik a Szabad Városok Szövetsége - írja a Magyar Nemzet.

A cikkben említett fórumon elhangzott beszélgetést itt láthatják teljes terjedelmében: