Komoly fegyverekkel felszerelt szervezet akarta átvenni a hatalmat Magyarországon - videó

Vágólapra másolva!
Hónapok óta szervezte egy banda, hogy megdöntik a hatalmat Magyarországon. Le akarták fegyverezni a rendőrséget, és a katonaságot maguk mellé akarták állítani. Már új okiratokat is gyártottak. Rengeteg fegyverük volt, ezért speciális kommandósok csaptak le a szervezet tagjaira, egy akcióban, több helyen.
Vágólapra másolva!

Az egyik közösségi videómegosztó oldalon jelentette be novemberben egy társaság, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését.

Forrás: Police.hu

Bejelentették azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni.

Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

Forrás: Police.hu

A rendőrök alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt indítottak eljárást. Azonosították a szervezet tagjait, akiket tegnap hajnalban fogtak el.

Mivel nem volt kizárható, hogy a szervezet tagjainál fegyver van, ezért az elfogást a Terrorelhárítási Központ kommandósai hajtották végre. Több helyen, egyszerre csaptak le a az NNI Műveleti egységei és a KR Bevetést Támogató Osztályával együtt.

Forrás: Police.hu

A Veszprémben, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre 10 csapott le. Összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki, aztán egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

A társaság elszántságát jól mutatja, hogy

a rendőrök rengeteg fegyvert, köztük AK gépkarabélyt, gáz- és riasztófegyvert és gumilövedékes fegyvereket, légfegyvereket és lőszereket foglaltak le.

Ezeket most szakértők vizsgálják.

De lefoglaltak különböző, a magyar állam létezését tagadó dokumentumokat, és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is.

Forrás: Police.hu

Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is.

Forrás: Police.hu

A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is, hogy további bizonyítékokhoz jussanak.

Forrás: Police.hu

A három őrizetbe vett férfi letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezte.