A dollárbaloldal még a választások előtt ki akar lopni minden pénzt Budapestről

Vágólapra másolva!
Karácsony Gergelynek – miután valódi pártpolitikai háttér nincs mögötte, így a közgyűlésben sem tudja akaratát érvényesíteni – nincs de facto önálló döntési joga, Gyurcsány Ferenc utasítása szerint kell irányítania a várost – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég tanácsadója azt is kijelentette, hogy a dollárbaloldal még a választások előtt szeretné megszedni magát, amit azonban már csak a budapestiek megsarcolásával tudnak megtenni. 
Vágólapra másolva!

Több mint 200 milliárdos megtakarítással vette át 2019-ben Budapest vezetését Karácsony Gergely. A baloldali főpolgármester mostanra Gyurcsány irányításával teljesen csődbe vitte és lezüllesztette Budapestet. A fővárosban mostanra annyira tarthatatlan lett a helyzet, hogy teljesen elszaporodtak a patkányok és az óvodákat veszélyeztetik. Miért nem tesz a főpolgármester az ellen, hogy ne ilyen állapotok uralják a fővárost? Helyette miért a kormányra mutogat?

2019-ben Tarlós István kijelentette, hogy valóban több a fővárosában a patkány annál, mint amit elfogadhatónak lehetne mondani, ugyanakkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője azt közölte akkor, hogy semmiféle közegészségügyi, járványügyi veszély nincsen. Kampányában Karácsony mégis támadta az elért eredményeket, amelyekhez képest a mostani helyzet drámainak nevezhető – rekordmagasságba szökött a budapesti patkánypopuláció mértéke. Ugyanakkor ebben a kérdésben is látni kell, hogy Karácsony Gergelynek – miután valódi pártpolitikai háttér nincs mögötte, így a közgyűlésben sem tudja önálló akaratát érvényesíteni – nincs de facto önálló döntési joga,

Gyurcsány Ferenc utasítása szerint kell irányítania a várost.

A főpolgármesternek világos és felelős városvezetői célokat adhatna a Fővárosi Közgyűlés, hogy inkább ezekre a célokra összpontosítson a politikai célszerűség helyett. Ez is indokolta a fővárosi választási rendszer nemrég elfogadott reformját, így a jövőben a közgyűlés sokkal inkább a főváros, mint egységes egész fontos problémáit szem elé helyezve, a fővárosi szempontokat jobban megjeleníthetné a döntésekben. Ehelyett azonban

a közgyűlés baloldali többsége politikai céljaira használja a fővárost és annak pénzét.

Budapest főpolgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a főváros pénzügyi helyzetéről, meglehetősen erős mondatokat használva. Egy helyütt Karácsony egyenesen arról beszélt, hogy az általa vezetett város pénzügyi helyzete „a béka segge alatt van". Meddig tud azzal hárítani Karácsony, hogy „mindenért a kormány a hibás"?

A fővárosi önkormányzat, illetve a hatóságok hatáskörrel és felelősséggel rendelkeznek a budapesti polgárok mindennapi életét befolyásoló fontos közszolgáltatások kapcsán, azonban a főpolgármester, egyes (baloldali) pártok, önkormányzatok, közműcégek mai túlzott, egészségtelen összefonódása (a balliberális politikai körök pénzügyi érdekének érvényesítésével) hihetetlenül megnehezíti, hogy ez világossá váljon a választóik előtt. A gazdasági mutatók bizonyítják leginkább, hogy

a mostani főpolgármester nem alkalmas arra, hogy eredményesen vezessen egy metropoliszt, így esély sincsen arra, hogy – mintegy varázsütésre – olyan városvezetővé váljon, akinek fogalma van arról, hogyan működik a főváros – ami a város pénzügyei szempontjából kiemelten fontos lenne.

Karácsony Gergely Forrás: Mirkó István

Az elmúlt években az összes kormányzati támogatás 44 százaléka került Budapesthez, rengeteg közösségi terület megújulhatott 2010 után, így például a Millenáris Park, a Széll Kálmán tér, a Nyugati tér, a II. János Pál pápa tér, kormányzati támogatással megvalósult a budai fonódó villamoshálózat, megnyílhatott a Magyar Zene Háza a Városligetben, elkészült az új, modern Néprajzi Múzeum ugyancsak a Városligetnél, és megújulhatott a Magyar Állami Opera épülete. Ennek fényében nehéz azt mondani, hogy mindenért a kormány felelős, hiszen a szándék mindig megvan a végrehajtó hatalom részéről, itt sokkal inkább a baloldali városvezetés tévútja jelenti a fő problémát.

Az állandó hárítás a választópolgárok szemében is egyre hiteltelenebbé teszi a főpolgármestert, aki bő négy év után is csak panaszkodik, és áldozati pózba helyezkedik, ahelyett, hogy eredményeket tudna felmutatni.

Ráadásul 2019 óta az új városvezetés politikai értelemben hadat üzent a kormánynak, és állandó konfrontációs küzdelmet folytat vele szemben, ami nagyon megnehezíti a hatékonyabb együttműködést. Karácsony Gergelyék semmibe veszik azt a meghatározó tényt, hogy Magyarország fővárosaként Budapest a nemzet egészének a fővárosa, valamint az ország kormányának székhelye, ahogyan azt is, hogy Budapest vármegyei szintű önkormányzatként különleges státusszal rendelkezik, ami egyben nagyobb felelősséget is jelent.

Karácsony Gergely gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc utasítására viszi a csődbe Budapestet. A főpolgármester – összesen – több százmilliós prémiumokkal tömi a bukott kormányfő haverjait, miközben a fővárosiaknak csak jegyáremelés, dugók és egy tervezett drasztikus vízdíjemelés jut. Mi állhat a háttérben, ami miatt ennyire nem foglalkozik a város jövőjével?

Ennek az egyik logikus magyarázata Karácsony Gergely, illetve a baloldal súlyos frusztráltsága lehet, vagyis az éles kontraszt az előző érák eredményességéhez képest; a másik pedig, hogy egyáltalán nem bíznak magukban, illetve abban, hogy a választók 2024-ben is bizalmat szavaznak nekik, így

még – klasszikusokat idézve – a választások előtt szeretnék megszedni magukat, amit azonban már csak a budapestiek megsarcolásával tudnak megtenni.

Az érdemi városfejlesztések a Tarlós-időszakban valósultak meg, illetve futottak ki: a városszerte valós idejű utastájékoztató rendszer (és útvonaltervező) fejlesztése ekkor történhetett meg, az akkori legújabb generációs automatizált viteldíjgyűjtő és e-jegy rendszer bevezetésével online és offline rendszerekben történő elektronikus fizetéshez, az összes budapesti tömegközlekedési járművet műholdas rendszeren keresztül kapcsolták egymáshoz, valamint befejeződött a 4-es metró építése. Ilyen eredményekről Karácsony egyáltalán nem számolhat be.

A Tarlós-érában zökkenőmentesebb, fenntarthatóbb volt (pláne a mostani állapotokhoz viszonyítottan) Budapest autós közlekedése, a budapesti utak kezelése, a kerékpáros forgalomfejlesztés átgondoltabb irányításával, a parkolási stratégia előkészítésével és operatív koncepció kidolgozásával.

Ezt követte 2019 után a körúti kerékpársáv-káosz, és emellett Karácsony sokáig hallgatott – a sajtóértesülések alapján – a zuglói parkolási maffiáról is (ahogyan egyes jelek szerint felmerül az is, hogy a baloldal fővárosi szinten több pénzt akar kivenni a parkolási bizniszből is, noha a parkolásüzemeltetés az egyes kerületek feladatkörébe tartozik).

Mártha Imre luxusélete Forrás: Metropol

Miközben Budapest teljes csődben és káoszban van, és szemétben úszik, addig Mártha Imre közművezér amerikai luxusingatlanjaival dicsekszik, miközben neki lenne a feladata a köztisztaság rendben tartása. Mártha felelőssége meddig terjedhet ebben az esetben?

A főpolgármester felelős az összes budapesti szolgáltatásért, az összes önkormányzati rendelet és magasabb szintű jogszabály végrehajtásáért a városon belül, valamint a köztulajdon és a legtöbb állami ügynökség igazgatásáért. A szemétszállítás kizárólag Budapest hatásköre, ennek értelmében a felelősség Karácsony Gergelyt és közvetett módon a fővárosi közműcégek vezetőjét is terheli a cirkuláló szemétkáosz kérdésében. Fontos megjegyezni:

Budapest a baloldali-liberális narratíva ellenére nem volt „kivéreztetve" az elmúlt években sem, a fővárosban keletkező önkormányzati bevételek nagy része „megosztott forrás", nem az egyes önkormányzatok saját bevétele, és külön törvényben rögzített szabályok szerint részesülnek belőle a kerületek és a főváros.

Miközben Karácsony Gergely, illetve a városvezetés tavaly áprilisban bejelentette, hogy elfogyott Budapest pénze, és csőd fenyegeti a működését, a főváros adóbevételei jelenleg minden korábbinál magasabbak, adóerő-képessége pedig évről évre növekszik.

A DK és a tágabb balliberális politikai erőtér kontrollja alatt lévő Karácsony alkalmatlan voltát bizonyította az is, hogy mindezek ellenére felélték a korábbi tartalékokat, de ez a teljes fővárosi baloldali vezetés kudarcának is tekinthető.

AZ INTERJÚ A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!