Hamis jogosítvánnyal próbálta igazolni magát egy román férfi Csanádpalotánál

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
illusztráció
Vágólapra másolva!
Befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki december elején hamis jogosítványt adott oda a rendőröknek, amikor Csanádpalotánál igazoltatták.
Vágólapra másolva!

A BMW-s férfi Csanádpalotánál akarta elhagyni az országot. Az ellenőrzés során

a határőtök elkérték a jogosítványát, ekkor derült ki, hogy az hamis.

Az 52 éves férfit elfogták és hallgatták ki, aki

beismerte, hogy azt valóban vette.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi ellen közokirat-hamisítás miatt nyomoztak a makói rendőrök. A vizsgálatokat befejezték, az iratokat átadták az ügyészségnek.

Többen is próbálták már hamis jogosítvánnyal, illetve személyes iratokkal megúszni a felelősségre vonást, ahogyan egy évvel ezelőtt egy budapesti férfi is tette, aki másfél millió forintért, külföldön szerezett hamis jogosítványt. Ezt tette egy székesfehérvári, és egy vasi férfi is. Tiszaadony és Barabás között pedig egy olyan sofőrt igazoltattak néhány évvel ezelőtt, aki nemcsak hogy hamis jogosítványt használt, de drogozott is.

Forrás: Police.hu