Egy veszprémi férfi el akarta gázolni a volt élettársát

Vágólapra másolva!
Egy eldurvult vita miatt érkezett bejelentés a veszprémi rendőrségre  január 4-én délután háromnegyed 5-kor. Egy férfi és volt élettársa veszett össze, ami addig fajult, hogy a férfi el akarta gázolni a nőt, majd összeverekedtek, a nő pedig összetörte a kocsit.
Vágólapra másolva!

A férfi és volt élettársa egy autóban utazott, miközben összevesztek, ezért a nő kiszállt a kocsiból, és a veszprémi házukhoz indult.

A férfi autójával a nő felé hajtott, aki észlelte ezt, és elugrott a kocsi elől.

A dühös férfi kiszállt, ruhájánál fogva rángatni kezdte a nőt, és a ház kerítésének szorította. A nő ezután arcon ütötte a férfit, majd fölvett egy tégladarabot, és az autóra hajította, amitől a szélvédő berepedt, a motorháztető pedig megrongálódott.

Forrás: Police.hu

A rendőrök mindkettőjüket elfogták, és a Veszprémi Rendőrkapitányságra vitték, ahol

a 36 éves férfit és a 42 éves nőt garázdaság miatt hallgatták ki.

2022 szeptemberén Pápán szintén garázdasággá fajult a vita egy férfi és volt barátnője között, ennek azonban az volt az előzménye, hogy a nő több százezret csalt ki a férfitól még az ismerkedésük alatt.

Egy másik pápai férfi fejszével, míg egy vizsolyi férfi bozótvágóval kergette élettársát. Egy Somogy vármegyei családban pedig a láthatási vita durvult el annyira, hogy garázdaság lett a vége.

Forrás: Police.hu