Tömegverekedés tört ki éjjel egy kisteleki parkban

Öten támadtak két ittas férfira cikk címlapi képe, csak ehhez használható kép, 2024.,
Vágólapra másolva!
Négy férfi egy nővel esett egymásnak tavaly ősszel Kisteleken, egy parkban. Két férfit vertek meg.
Vágólapra másolva!

A csoport november 18-án, hajnali 1-kor Kistelek központjában figyelt fel két részeg férfira, akik egy parkban vitatkoztak.

Az ötfős társaság rátámadt a két férfira,

míg a férfiak ütötték és rugdosták őket, női társuk a válltáskájával verte őket.

A támadók ellen vádat emeltek.

Ősszel egy oroszlányi parkban két gyerek vert félholtra egy hajléktalant, Móron pedig társai bántalmaztak egy szintén hajléktalan férfit a Dózsa György úti parkban.

Tavaly februárban általános iskolás diáklányok támadtak egymásra egy parkban Sárrétudvariban, pár éve pedig Szabadkán pedig, szintén egy parkban migránsok akartak megerőszakolni egy fiatal lányt.

Forrás: Ügyészség