Orvosi papírokat hamisított egy debreceni nő

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy debreceni nő gyerekei közel egy évig nem jártak óvodába. Az asszony betegségekre hivatkozott, amiket orvosi papírokkal is igazolt. Később azonban kiderült, hogy az igazolások hamisak.
Vágólapra másolva!

A két gyerek 2022-ben közel egy évig nem járt óvodába. Az anya a szabályoknak megfelelően, gyerekorvosi papírokkal igazolta, hogy a gyerekei betegségek miatt hiányoztak. Az igazolások összehasonlítása után azonban egyértelműen látszott, hogy a dátumokon és a neveken kívül minden kísértetiesen hasonlított.

Még az orvosi pecsétel is milliméterre pontosan ugyanott voltak.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kiderült, hogy az anya egy korábbi orvosi igazolást hamisított meg újra és újra.

A rendőrök hamis magánokirat felhasználása miatt indított eljárást az anya ellen, amit mostanra befejeztek. Az ügy iratait elküldték az ügyészségre.

Korábban az Origo megírta, hogy egy pápai férfi hamis orvosi igazolással akarta átverni a munkahelyét, Nyíregyházán pedig hamis igazolással próbáltak meg lógni a diákok az iskolából. Egy budapesti férfi pedig hamis sportorvosi igazolásokat állított ki.