Ásóval támadt a szomszédjaira egy bajai férfi

Ásóval támadt a szomszédjaira.
Vágólapra másolva!
Egy bajai férfi vitatkozni kezdett a szomszédjaival, majd egy ásóval megütötte őket. Nem ez volt az első eset, hogy a férfi a szomszédjait bántotta. Korábban lopott is tőlük, több százezer forint értékű dolgokat. Ezenkívül még azért is felelnie kell, mert eltiltás alatt vezettet és drogozott is.
Vágólapra másolva!

Tavaly február 18-án egy baja közelében lakó férfi veszekedni kezdett a szomszéd családdal. Emiatt dühös lett, és egy ásóval átment a szomszéd házba, ahova úgy jutott be, hogy betörte a bejárati ajtó üvegét.

Ezután újra veszekedni kezdett az ott lakókkal, majd az ásóval megütötte az apát és a fiát.

Az apának és fiának könnyű sérülései lettek, de a fiúnál volt esély arra, hogy súlyosan megsérül.

Ásóval támadt a szomszédjaira Forrás: Ugyeszseg.hu

A férfinek nem ez volt az első, hogy bűncselekményt követett el.

Tavaly januárban a szomszédja hangfalkészletét és laptopját kölcsönkérte, és a szomszéd tudta nélkül eladta a 100.000 forint értékű eszközöket.

Ezután, február elején bement egy szomszédos ház udvarára, és a mellékhelyiségből 40.000 forint értékben vitt el tűzifát. A férfi nemcsak szomszédját, de több másik falubelit is meglopott. Tőlük, ismeretlen társaival hulladékvasakat és hifi lejátszót vittek el.

Ezenfelül azért is felelnie kell, mert eltiltás alatt vezetett, és azért is, mert a drogot találtak nála, amiből fogyasztott is.

Az ügyészség a férfi ellen börtönbüntetést javasol.

Korábban egy taksonyi férfi láncfűrésszel támadt a szomszédaira. Igalban két éve karácsonykor támadt rá idős szomszédjára egy férfi. Nógrádban a szomszéd gyereket fenyegette egy férfi, hogy megöli, majd rálőtt a rendőrökre.