Hamis nyelvvizsgával szerzett doktorit egy nő

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy nő doktori iskolába járt, azonban a PhD megszerzéséhez két nyelvigára volt szükség, de neki csak egy volt. Ezért úgy döntött, hogy hamis német nyelvvizsgát küld be.
Vágólapra másolva!

A nő egy doktori iskola hallgatója volt, ahol 2016-ban, az abszolutórium megszerzése után elindította a fokozatszerzési eljárást. A doktori disszertációt azonban addig nem lehetett megvédeni, amíg nem csatolt a meglévő nyelvvizsgán kívül egy másik, élő nyelvből alapfokú nyelvvizsgát.

Emiatt a nő 2018-ban elküldött az iskolának egy német nyelvű, alapfokú, C típusú nyelvvizsga bizonyítványt, majd megvédte a disszertációját, így 2019 tavaszán PhD fokozatot szerzett.

A nyelvvizsga bizonyítvány azonban hamis volt.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hamis magánokirat felhasználása miatt az ügyészség ügyészi felfüggesztést alkalmazott a nő ellen. Amint ez eredményesen letelik, megszüntethetik az eljárást.

Ahogy megírtuk, korábban egy budapesti férfi és a társa megrendelésre gyártott bizonyítványokat, egy másikat férfi pedig az interneten árult hamisítványokat. Egy bűnbanda hamis nyelvvizsgákat árult, egy vegyeskereskedés tulajdonosa pedig OKJ-s bizonyítványt vett.